2011. november 28., hétfő

Hull a pelyhes… 3.

Persze, ami tegnap éjjel egészen normálisnak tűnt álmukban, az reggelre újabb meglepetés volt, mindkettejüknek. Még, ha nem is mondták el egymásnak érzéseiket és nem akartak tudomást szerezni a reggeli ébredésükről, mégis tudták hogy ők ketten összetartoznak. Próbáltak úgy tenni, mint ha semmi sem történt volna. Brennan elkezdett elágyazni, Booth szólt neki, hogy addig elmegy zuhanyozni, de megfeledkezett arról, hogy nem otthon van, így a fürdőbe menet, lekapta magáról pólóját, majd a fotelbe dobta. Temperance teljesen meglepődött rajta, mégis inkább az ágyazás helyett azzal foglalkozott, hogy jobban szemügyre vehesse társa kidolgozott testét. Még, ha akart volna sem talált volna hibát a férfi testén, annyira magával ragadta a látvány. Persze a férfi  megérezte Tempi fürkésző tekintetét a testén, nem akarta még nagyobb zavarba hozni a reggeli történtek után, így mosolyogva besétált a fürdő ajtaján.
Brennan még pár másodpercig állt, teljesen letaglózta a látvány, pedig volt, már alkalma így látni társát, akkor is nagy önuralmat kellett tanúsítania nehogy észre vegye, mennyire oda van érte. Érezte, hogy az az áthatolhatatlanság, már eltűnt belőle, amit Boothnak köszönhetett és a sok együtt töltött időnek. Úgy érezte készen áll vele egy kapcsolatra, csak közel sem volt benne olyan biztos, hogy a férfi, ugyanúgy akarja-e őt, mint mikor visszautasította. „ Talán beszélnem kellene vele kettőnkről, lehet, hogy még nincs minden veszve, de mi lesz, ha visszautasít, mi van, ha már csak barátként tekint rám? Sosem voltam még ennyire bizonytalan, mint most. Mindig is meg tudtam fejteni minden helyzetet – problémát, racionális gondolkodásomnak köszönhetően. Úgy tűnik ez is csődöt mondott, most. Ez lenne a szerelem, teljes káosz, folyton, csak rá tudok gondolni, hogy mit csinál éppen vagy miért nem lehetek mellette vagy, hogy órákig hallgatnám, amint épp próbál meggyőzni az igazáról?” – ábrándozásából Seeley térítette vissza, amint végig vonult a szobán a szekrényéig.
-         Igen fáradt lehetsz? – szegezte neki a kérdést mosolyogva a férfi.
-         Miért? – kérdezett vissza Bones, nem értette mire is célzott ezzel.
-         Azt hittem elágyaztál, már, de még mindig ugyan azt a párnát szorongatod, pizsiben, mint mikor bementem. – válaszolt huncut mosollyal arcán.
-         Kicsit elgondolkodtam, meg néztem, hogy még mindig esik a hó. – vágta rá ezt a furcsa indokot, mivel más hirtelenjében nem jutott eszébe…
Délelőtt, mondhatni hamar el telt számukra a lányok úgy gondolták, hogy valami finom ebéddel lepik meg a fiúkat, akik nyugodtan élvezhették, az éppen akkor vetített jégkorong mérkőzést. Lányok néha összerezdültek a fiúk lelkes és egyben hangos szurkolásain, de a végére, már megszokták.
-         Mondd Angela, Hodgins egyedül is ilyen hangos meccs nézés közben? – kérdezte viccelődve Cam.
-         Áh, dehogy is, nem mindig néz meccset. – vágta rá ördögi mosollyal arcán, amit Temperance nagyon is jól értett, mire célozhatott barátnője.
-         Ezt most, hogy érted? – érdeklődött Camille.
-         Úgy, hogy, ha van egy kis szabad időnk, nem ilyen sportokkal foglalkozunk. – válaszolt nevetve Ange.
-         Oh, így már értem, nem is csodálkozom, néha  a laborban is úgy kell rátok szólni! Jó látni, hogy ennyire kijösztök egymással! – válaszolt Cam . – Na és Brennan, hogy állsz a férfiakkal mostanság? Nem sokat tudunk a férfi ügyeidről. – érdeklődött.
-         Munka és az új könyvem mellett nem sok idő jut a magán életemre, de ha akad nekünk is kis szabad időnk, azt mindig Boothal vagy fiával Parkerrel töltjük. Aranyos kis rác, mindig meg tud nevetetni.
-         Komolyan Boothal töltöd a szabad időd és még meg sem fordult a fejedben, hogy nem, csak azért lóg veled, mert munka társak vagytok? – faggatta tovább Cam.
-         Barátok vagyunk, ennyi és a szabályzat sem engedi, hogy összejöjjünk.
-         Szóval gondoltál már rá. Minden szabályt át lehet hágni a jó ügy érdekében és ez kimondottan az lenne, én még falaznék is nektek. – próbálta tovább feszegetni a témát Camille.
-         Nem, csak egyszer gondoltál már kettőtökre valld be Bren?! – kérdezte Angela.
-         Jó – jó, többször is megfordult a fejemben, külső testi adottságai igen szemügyre méltóak és tényleg jól kijövünk egymással, de ennyi, nem hinném, hogy lehetne több köztünk munkatársi vagy baráti viszonynál. – válaszolt szem lesütve Temperance.
-         Tudtuk, mi, hogy szeretnél vele lenni, Sweets is megmondta elsőre, ha jól emlékszem, hogy ti egymás komplementerei vagytok, még ha nem is meritek felvállalni az érzéseiteket, csak néha rossz látni, mennyire „szenvedtek”. – fejezte ki rövid véleményét barátnője. De mielőtt folytathatták volna a beszélgetésüket, fiúk zavarták meg őket.
-         Van egy kis probléma? – zavarta meg őket Booth.
-         Na még is mi? Sör vagy a popcorn fogyott el? – kérdezte viccelődve Angela.
-         Egyik sem. Délután áramszünet várható egy újabb hóvihar miatt. – fejezte be Hodgins.
-         És tőlünk vártok megoldást? Áh férfiak, egyszerű problémára a megoldás, csak gyertyák kellenek. – csatlakozott  Cam.
-         Idáig mi is eljutottunk, csak nincs elég, kellene hozni a boltból még. – jegyezte meg az apró problémát Jack.
-         Oké! Akkor Bren és Booth hozhatnának is, ti srácok úgy is kellenétek, nekünk. – vetette fel az ötletét Angela.
-         Nekem mindegy, jössz akkor Bones? – kérdezett vissza a férfi.
-         Remek, mire visszaértek kész az ebéd. Nem kell annyira sietnetek, még a husi nincs kész. -  szögezte le gyorsan még Ange.
Két érintett, gyorsan összeszedte a holmiijaikat, majd elindultak a közeli szupermarketbe, oda fele vezető úton csendesen ültek egymás mellett, csak a rádióból szóló karácsonyi dalok törték meg a csendet. Közel félórás autókázás után sikerült találniuk egy szupermarketet, mivel sokan megijedtek a közelgő hóvihar miatt, igyekeztek hamar bezárni a boltokat.
Gyorsan megkeresték a gyertyákat, majd sietve a pénztár felé indultak, mivel az áruház tele volt emberekkel, akik nagy felvásárlást tartottak a zord időjárás miatt. Már indulni készültek a parkolóba, mikor Booth egyik volt barátnője lépett eléjük:
-         Szia Seeley! Hát, te hogy –hogy itt, csak nem kifosztottad az áruházat? – kérdezte mosolyogva a nő.
-         Neked is szia Amanda! Pár gyertyát vettünk, de már megyünk is! – válaszolta sietve.
-         Felnézhetnél hozzám, egyedül vagyok, elüthetnénk valamivel az időt, nehogy megfagyjunk. - ajánlkozott a nő.
-         Ööö.. nézd nem fog menni, épp a menyasszonyommal ugrottunk le, pár perce – majd gyorsan átkarolta Temperancet.
-         Mennyasszony? De hol a gyűrűtök? – kíváncsiskodott továbbá Amanda.
-         Karácsonykor lesz a hivatalos eljegyzés, de olyan jó ezt kimondani, ezért mutatom, már be így mindenkinek Brennant. – reagálta le gyorsan a helyzetet Booth.
-         Mióta is vagytok együtt? – faggatta őket a nő, akin látszott már, hogy cseppet sem nyugodt.
-         Több, mint hat éve ismerjük, egymást, pár hónapja mertük bevallani egymásnak az érzéseinket. – csatlakozott Bones a beszélgetésbe.
-         Oh, pár hónap után fejest ugrasz nem semmi. Gratulálok!- mondta ezt gúnyosan a nő.
-         De, ha megbocsátasz megyünk is, sok még a tenni valónk, nehogy megfázzunk. – azzal a férfi elköszönt Amandától, majd gyors léptekkel közelítették meg az autót nehogy utánuk mennyen a nő. Sietve bepakolták a gyertyákat, majd elindultak vissza Angelaékhoz…
-         Köszönöm, hogy kihúztál Amanda karmai közül. – hálálkodott Booth.
-         Semmiség volt. – vágta rá Brennan, bár magának sem merte bevallani, de a színjáték során jól esett neki, mikor a férfi a menyasszonyaként mutatta be őt.
Majd újbóli csend uralkodott az úton. Lassan tudtak haladni az utcákon a nagy hótömeg miatt, miközben a piros lámpánál várakoztak, Tenperance, egy családra lett figyelmes a közeli parkban. A gyerekek hóembert építettek, miközben a szüleikkel játszottak. Nagyon meghatotta ez a  látvány és egy könnycsepp gördült le az arcán, amire Booth is figyelmes lett.
-         Minden rendben Bones? – kérdezte csendes.
-         Áh, semmi. – válaszolt elcsukló hangon, majd egy újabb könnycsepp hagyta el szemét.
-         Nem, mondd, hogy semmi, látom, hogy valami bánt téged. – próbálva szóra bírni társát.
-         Az a család a parkban… ahogy láttam ott őket együtt játszani, nevetgélni… Tudod, mindig is ilyen gyerekkort szerettem volna, el sem tudod hinni, hogy milyen rossz volt, mikor karácsonykor eltűntek a szüleim. Vártam őket éjjel – nappal, még az ajándékaimat sem bontottuk ki Russal, de nem jöttek többé. Most, hogy jönnek az ünnepek egyre inkább érzem ennek a hiányát, szeretnék már egy családot én is, gyerekeket és egy gondoskodó férjet, hogy legyen miért hazamennem, hogy tudjam, hogy nem az üres lakás vár rám, hanem a családom. De semmim sincs, mást nem tudok felmutatni a sikeres szakámon kívül. – válaszolt csendesen, majd az ablak felé fordult, hogy a férfi ne lássa, hogy sír.

Booth óvatosan maga felé fordította a nő arcát, majd letörölte könnyeit:
-         Ne mondd, hogy semmid sincs, itt van a legjobb barátnőd Angela, aki tűzbe menne érted. Itt vagyok neked én is, bármit megtennék érted, hogy ne legyél szomorú, az életemet is odaadnám, hogyne essen bántódásod. Tudod, hogy megígértem, hogy soha nem hagylak magadra. – épp, hogy kimondta ezeket a szavakat megérkeztek Hodginsékhoz, de mielőtt kiszálltak volna, Booth megragadta Bones karját, majd óvatosan magához húzta és megölelte.
-         Köszönöm, hogy velem vagy. – suttogta Brennan, miközben elhúzódott, hogy társa szemébe mondhassa. Amint elhagyták a szavak a száját, közeledni kezdett a férfihoz, elérkezettnek látták az időt, hogy megcsókolják egymást, de mire megtörténhetett volna, Sweets rohant oda hozzájuk, hogy segítsen behozni a dobozokat.
Igyekeztek úgy tenni, mintha semmi nem történt volna, nehogy az ifjú pszichológusuk kiforgassa a látottakat és egy rögtönzött terápiába kezdjen. Rövid idő alatt behordták a gyertyákat és még az áramszünet előtt elhelyezték őket a szobába, hogy már csak meggyújtani kelljen őket, ne kelljen utánuk kutakodni. Jó hangulatban megebédeltek, s közben ugyan úgy beszélgettek, mint mindig:
-         Booth! Azt hittem, fél óra elég, hogy megjárjátok az áruházat oda vissza? – szegezte neki a kérdést Hodgins.
-         Nehezen járhatóak az utak, meg felvásárlást tartottak az emberek sokan voltak. – válaszolt kicsit idegesen Booth.
-         Nane, akkor is meg van egy óra alatt az egész! – feszegette tovább a témát Sweets.
-         Volt egy kis gond a patkolóban, beragadt a kocsi a hóba így nehéz volt kiállni vele. – próbált hárítani Bones.
-         Ha ti mondjátok! – vágta rá Cam.

Ebéd után fiúk elpakoltak a lányok helyett, ha már olyan finom ételekkel lepték meg őket. Közben a lányok átrendezték a nappalit, hogy zavartalanul tudjanak üvegezni, még nasit is készítettek be, nehogy egy pillanatra is megszakadjon a játék. Végre minden készen állt a játékhoz, Angela igyekezett a dupla B párost úgy ültetni, hogy minél több információt csikarjon ki belőlük a kapcsolatukat illetően. Megérkeztek a fiúk, helyet foglaltak az előre kijelölt helyükön és végre megkezdődhetett Sweets és Angela által rég várt játék…. 

2011. november 24., csütörtök

Hull a pelyhes… 2.


Végre megérkezett mindenki azt asztalhoz és belekezdhettek a vacsorájukba, Angela és Hodgins kitettek magukért, jobbnál –jobb ételeket szolgáltak fel barátaiknak. Igyekeztek mindenki kedvébe járni vagy főételben vagy desszertben. Vacsorájuk kimondottan jó hangulatban telt el, sokat sztorizgattak, viccelődtek, mint máskor. Persze a kiscsapat nagy része egyfolytában kiszemelt „áldozataikat” nézték, hátha történni fog valami különös kettejük közt. Beszélgetéseik közepette igyekeztek kétes kérdéseket feltenni nekik, de mind a ketten jól vették ezeket az apróbb akadályokat.

-         Most tényleg ilyen jól tudnak hárítani vagy összebeszéltek?! – súgta oda Camnek Angela.
-         Nem tudom, de ebből is látszik mennyire passzolnak egymáshoz, ha már a témáktól ilyen jól kitérnek, bár Boothnak ez a nem nehéz, kihallgatásokon is ő irányít, itt csak Sweetsel lenne esélyünk. – válaszolt csendesen Cam.
Már desszertjüket is elfogyasztották, mire Angela felvettette ötletét:
-         Mi lenne, ha Twistereznénk? Legalább lemozoghatjuk a vacsit? – kérdezte. Természetesen Sweets és Camille rögtön rábólintottak a játékra Hodginsal az élen, így Brennanek és Boothnak nem maradt más választásuk.

Amint, helyet csináltak a játékhoz a nappaliban rögtön bele is vágtak a játékba. Angela vállalta, hogy majd ő pörget, persze igyekezett csalni, barátnője érdekében, hogy mi lesz, majd a végkifejlett, így lehetetlenebbnél – lehetetlenebb mozdulatokat mondott neki és Boothnak. Dupla B párosukat leszámítva, mindenki kényelmesen el tudott helyezkedni a kis pályán, csak ők nem, szinte centik választották el őket egymástól. Booth kezein támaszkodott vele szemben Bonesal, akinek kezei a férfi köré lettek irányítva. Mindketten érezték, hogy nem lesz könnyű sokáig ebben a pozícióban maradniuk. Szinte érezték egymás szívverését, ami egyre hevesebben dobogott, ahogy közeledtek egymáshoz, Booth hosszasan fürkészte Temperance tekintetét, hogy megpróbálja kiolvasni belőle, vajon mire is gondolhat vagy érezhet most, ekkor viszont, Angela, újabb utasítást adott Sweetsnek, aki elvesztette egyensúlyát, ezért mindenki borult. Hirtelen mozdulatnak köszönhetően Brennan a férfin landolt, Booth ösztönösen átölelte a nőt, nehogy megüsse magát, amit a többiek is mosolyogva figyeltek.
-         Azt hiszem itt lett vége a játéknak, még egy ilyen huppanás és nem maradok meg holnapra! – jegyezte meg Sweets.
-         Szerintem is! – csatlakozott az ügynök is miközben felsegítette társát.
-         Azért jó volt, rég nevettem ennyit. Közép suliban is imádtam ezt, sosem lehet eléggé összegabalyodni ebben a játékban. – válaszolt nevetve Cam.
Mindannyian jót nevettek az eséseken, amiket a játéknak köszönhettek, bár arra még jobban kíváncsiak voltak vajon lesz-e folytatása ennek az éjszaka kedvenc párjuk közt. Játék befejeztével, leültek a nappaliban, beszélgetni kezdtek, de ebben most azt volt a lényeg, hogy mindenkinek meg kellett osztani egy titkát a múltjából. Hodgins poénosra vette a dolgot, ő egy fiatalkori összeesküvés elméletét mondta el, amin keresztül, majdnem halálra rémített egy barátját. Angela elmesélte, hogy mennyire szereti az édesapját, de sokszor hiányzott neki, mikor életének egyik fontos szakaszába lépett és nem tudott vele azokról beszélni. Sweets elmesélte. Hogy milyen nehéz volt feldolgoznia szülei elvesztését, és milyen jókor jött neki az új munka lehetőség az F.B.I-nál, Camille elárulta, hogy ő is szeretne, már gyereket,de nem tudja, hogyan vészelhetné át a sírós-fogfájós éjszakákat a picivel. Végül Boothra került a sor, izgatottan várták, vajon mivel fog előrukkolni. Az ügynök tétovázott kicsit, de végül belekezdett:

-         Mind tudjátok, nem volt egyszerű gyerekkorom nekem sem, úgy mint Bonesnak. Az én történetem – titkom ott kezdődik, hogy apám alkoholista volt, folyton bántotta anyánkat és gyakran minket is. Gyerekkén azt hittem ez normális dolog, még végül rájöttem, hogy nem ez az igazi család, ami nálunk volt. Zülleni kezdtem, balhékba keveredtem nem foglalkoztam azzal, hogy mik lehetnek ennek a következményei, végül, egyik este az akkori bandával, kint lófráltunk az utcán 17 vagy 18lehettem, de nem is ez a lényeg. – itt teljesen elkomolyodott a férfi arca. – Egyik sötét kis zsákutcában randalíroztunk, végül egy pár jóval idősebb pasas jött oda hozzánk, majd elkapták a legjobb barátom Danny-t, egy pisztolyt szegezett a fejéhez a pasas. Megijedtünk azt mondták jó buli lesz, ha nem pattogunk, de nem bírtuk tovább nézni, neki rontottunk a bandával a többi pasasnak, aki fegyvert fogott Dannyre elkezdett rohanni ki az utcából én és a többiek utána futottunk, majd egy elhagyatott épületbe rohant, ott elkaptuk, verekedni kezdtünk, végül már nem is tudom, hogy de az ablakhoz keveredtünk, megütöttem… - itt hirtelen elhallgatott az ügynök – megütöttem, majd kizuhant az ablakon. Mire leértünk, már alig lélegzett, majd meghalt. Átkutattuk és egy gyűrött képet találtunk a zsebében, amin egy fiatal nő és egy kisgyerek volt. Addigra megjelentek a zsaruk is, valaki bejelentette, hogy zűr van a közeli utcában, rohanni kezdtem haza felé, de végül nem oda jutottam, hanem nagyapám házához. Ott ültem a lépcsőn… folyton a férfi arcát láttam, ahogy minden egyes levegővételnél küzdött az életéért. Nagyapám észrevett behívott, nem kérdezte, mert látta rajtam, hogy valami nincs rendben, de nem is ez a lényeg, akkor annyira padlóra kerültem, hogy majdnem megöltem magam, megtaláltam az öreg gyógyszereit bevettem az összeset egy üveg whiskyvel. Az volt a szerencsém, hogy nagyapám rögtön észrevette, mit tettem és kórházba vitt. – nagyjából ennyi lenne a titkom, eddig, csak nagyapám tudott róla és most már ti. – Booth észrevette a döbbenetet barátai arcán, úgy érezte inkább félbe hagyja ezt a beszélgetést és elindult szobájába.
Többiek pár másodpercig még döbbenten ültek, végül Brennan szólt, hogy inkább utána megy, ha nem gond, ezzel egyetértett mindenki, így elindultak, hogy kipihenhessék magukat. Temperance óvatosan nyitotta ki az ajtót, majd látta, hogy társa az ágyon ült, s közben az ablakon nézett ki. Látszott rajta, hogy feldúlták az akkori emlékek megint, bár a férfi, maga sem értette, hogy miért mondta el egészen eddig őrzött titkát.
-         Jól vagy? – kérdezte csendesen Brennan, miközben leült a férfi mellé, majd együtt érzően hátára tette a kezét, s lágyan simogatni kezdte.
-         Megvagyok, csak kicsit felkavart megint ez a dolog. – válaszolt szemét lesütve Seeley.
-         Nem lehetett egyszerű feldolgozni, de szerencsére ott volt nagypapád, aki szeretett téged és az öcsédet is Jaredet és végül jó útra terelt téged. Nekem sajnos nem adatott meg ez a lehetőség, hogy ilyen jó példa legyen előttem. – próbálva vigaszt nyújtani szerelmének.

-         Hát igen, egyikünknek sem volt egyszerű gyerekkora, lényeg, hogy túljutottunk rajta. – mosolyodott el Booth, majd megfogta Tempi kezét. – Azért egy pozitív dolog van még az életemben Parkeren kívül, és az te vagy, senkiben nem bízom ennyire, mint benned, örülök, hogy mi itt vagyunk egymásnak.
-         Én is! - tette hozzá Bones. Ha már ennyi megpróbáltatással kellet szembe néznünk gyerekként, ez a minimum, hogy ilyen „kárpótlás” jár nekem és neked. Tényleg nekem sincs, más Russon kívül, akit ennyire közel engedtem magamhoz, mint te vagy rábíznám az életemet is. – mondta halvány mosollyal arcán Brennan.
Booth nem mondott semmit, csak megölelte a nőt. Lassan ők is elkészültek a lefekvéshez, elfáradtak a nap során, még, ha nem is dolgoztak olyan sokat, mint máskor. Az éjszaka még tudatalattijuk is azt akarta, hogy egymás karjaiba kerüljenek. Így az éjszaka sötétjébe burkolózva Temperance, Booth mellkasán folytatta tovább álmát, míg a férfi szorosan átölelte, nehogy elveszítse egy percre is…...
Szavazzatok kedvenc dupla B párosunkra!!! Az alábbi linkre kattintva szavazhattok rájuk :)
Bones & Booth legyen a nyerő páros!!!

2011. november 23., szerda

Ha kapok még 5 kommit, akkor ma este felteszem még a folytatást :D de, ha nem akkor csúszik a következő rész, amiben bepillantást nyerhettek Booth egyik féltve őrzött titkára, na meg a Twsiter játék végkifejlettjére :)
Szép Napot Mindenkinek!

2011. november 22., kedd

Hull a pelyhes… 1.



Lassan beköltözött a fagyos hideg Washington városába, sűrű nagy pelyhekben hullott a hó. Bárki is próbált kinézni Jefferson intézet ablakain semmit sem látott a hóeséstől. Hosszú és hideg tél elébe néztek az emberek, ritka pillanatok egyike volt, mikor ünnepek előtt így havazott volna, már - már az is csodának számított, ha  karácsony előtt pár nappal esett egy pár centit. Angela és férje Hodgins átfagyva érkeztek meg, hiába, hogy kocsival jöttek munkahelyükre, még a parkolóházból elértek az épület liftjéig csontig fagytak. Meglepetésükre bent sem volt jobb a helyzet ugyanis a fűtés rendszer meghibásodott, így odabent is az a fagyos, zord hangulat uralkodott. Dolgozók kabátban és sálban próbálták végezni feladataikat, több – kevesebb sikerrel, de a nagy hidegben nehezen haladt mindenki. Az akkor érkező párt Dr. Saroyan fogadta, aki Brennan irodájába invitált mindenkit:
-         Örülök, hogy mindenki megérkezett! – köszöntötte ismét a már teljes létszámban levő csapatot Camille.
-         Mi kevésbé örülünk, hogy itt kell lenni! – fűzte hozzá morcosan az ügynök.
-         Jó, most nem azért hívtalak össze titeket, hogy kifejtsétek nem tetszéseteket az időről. Egészen másról van szó. – kezdett mondandójába, de Hodgins is belefojtotta a szavakat.
-         Csak nem túlórázni kell?! Mert akkor beteget jelentünk és sarkon fordulunk!
-         Ha engednétek, hogy befejezze Dr. Sraoyan, akkor mehetne mindenki a dolgára. – tronfolta le a kis társaságot Temperance.
-         Köszönöm! Most, hogy már csendben befejezhetem a mondandóm, a lényeg az lenne, hogy a fűtés rendszer meghibásodott, mint azt ahogy lehet észlelni, ezért a főnökség a rendszer megjavításáig, kényszer szabadságot rendelt el a mai naptól. – fejezte be Cam, a hír hallatára szemmel láthatóan mindenki örült. De mielőtt távoztak volna Angela megállította őket.
-         Mit szólnátok, ha ezt a pár napot együtt tölthetnénk, ha már ünnepekkor nem tudunk együtt lenni?
-         Jól hangzik drágám, de mit forgatsz a fejedben? – kérdezte mosollyal arcán férje, bár sejtette mire is gondolhat kis felesége.
-         Mi lenne, ha Jack édesem lakásán töltenénk ezt a könnyen kapott időt? Szoba és hely van elég, bőven elférnénk, feltéve, ha van kedvetek és még nem tervezetek semmit. – majd kérdően körbe nézett.
-         Úgy látszik nincs ellenvetés! – válaszolta mosolyogva Booth.
-         Rendben akkor 6kor találkozunk nálunk, mindenki legyen ott. – zárta le a beszélgetést Angela, majd szét széledtek, kivéve Brennant és Booth-t.
-         Ha gondolod elmegyek érted, hogy ne menjünk két kocsival?! – ajánlotta fel a segítségét Booth.
-         Azt megköszönném, fél6 fele jó neked? – kérdezett vissza Bones.
-         Akármikor megfelel. – mosolyodott el Booth. – majd elköszönt ő is, majd elnidultak hazafelé, hogy összepakoljanak erre a párnapra.
Eközben Angela és Hodgins programokat tervezték, hogy mivel is üthetnék el az itt töltött időt. Jobbnál –jobb dolgok jutottak Ange eszébe hisz teljesen felvillanyozta a dolog, hogy barátaival és legjobb barátnőjével tölthetnek pár napot. Nagy gondolkodása közepedte huncut mosoly jelent meg arcán, ami Jacknek azonnal feltűnt:

-         Látom, hogy valami sunyi kis dolgon töröd a buksid. – nevette el magát Hodgins.
-         Oh, ez cseppet sem sunyi édesem. Sőt, ha beválik, akkor nagyon is jól jöhetünk ki ebből a kis összejövetelből. – válaszolta még mindig azzal a huncut mosollyal az arcán.
-         El is árulod mi lesz az vagy megtartod magadnak? – kérdezett vissza Hodgins.
-         Persze! Ez egy remek lehetőség, hogy Bren és Booth közelebb kerüljenek egymáshoz vagy esetleg össze is jöhetnének.
-         Na de édes nem játszhatsz mindig kerítő nőt!
-         Nem játszom, csak adok nekik egy kis löketet az alap szikrához, ami idestova 6 éve meg van köztük. Bár Booth nem értem, ő olyan vad és érzéki, na meg céltudatos még sem lépett még semmit. – folytatta tovább gondolat menetét Ange, de látta, hogy férje ebből nem sok mindent értett.
-         Ha netán az ifjú pszichológusunk felmondana, nyugodtan átvehetnéd a helyét. – válaszolt Hodgins, majd megcsókolta szerelmét, tetszett neki, mikor felesége ilyen furmányos volt.
Fél hatott ütött az óra, mikor Brennan kopogásra lett figyelmes, gyors léptekkel közelítette meg az ajtót, miután kinyitotta mosoly lepte el arcát, társa ott állt vele szemben píros arccal az ajtóban.
-         Ha nem tudnám, hogy kocsival jöttél, azt hinném, hogy idáig rohantál: - próbálva viccelődni.
-         Bones, fejlődsz, egyre többet poénkodsz. – viccelődött továbbá Booth. – Kész vagy, mehetünk?
-         Persze! – majd a földön heverő táskájáért nyúlt, pont ahogy a férfi is, egyszerre értek a táskához és ugyanakkor egymás kezéhez, nem várt esemény hatására Brennan teljesen elpirult, de még maga sem értette miért, pedig már nem először történt ez velük. Természetesen Boothnak is feltűnt ez az apróság, de nem szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni, ezért úgy tett mintha észre sem vette volna.

-         Hagy hozom én, te csak zárd be az ajtót. – próbálva semmisé tenni a helyzetet.
Kisebb késéssel, de Sweets is megérkezett Hodginsék házához, ahonnan, már csak ő hiányzott, mindenki ott volt és őt várták, mivel Angela addig nem akarta felosztani a szobákat.
-         Bocsánat a késésért! – mentegetőzött kedvenc pszichológusuk.
-         Nincs elnézve! Ami nálunk 6óra, az 6 és nem 7. – szúrta le viccelve Angela.
-         Jaj, csak egy órát késett úgy is előttünk áll még a hét vége. – csatlakozott Cam.
-         Nem mindegy?! – szólt közbe Booth.
-         Nem! Na szóval, kezdjük mindjárt a szoba osztásnál. – tért a lényegre Angela.
-         Huu… úgy látszik előre tervezett miss. Monteegro. – jegyezte meg Sweets.
-         Szóval, Dr. Saroyan… - kezdett bele Ange, de félbeszakították.
-         Jeffersonon kívül, maradjunk Cam-ben vagy Camilleben, ahogy szeretnétek.
-         Köszönöm, akkor Cam lehet tiéd az emeleti hálónk melletti szoba, Sweetsé pedig a leendő gyerekszoba, ami még Jack kis zuga egyenlőre, ha jó. – Angelanak ennek a mondatára, mindenki elnevette magát. – Jaj és ti ketten, kapjátok meg a földszinti franciaágyas vendég szobát. – fejezte be mondandóját Angela.
-         Mi? – kérdezte egyszerre a két érintett.
-         Úgy is régóta együtt vagytok, gondolom nem okoz gondot, hogy egy szobában lesztek. – mondta mosolyogva Angela. – Ha gondoljátok, foglaljátok el a szobátokat és negyed óra múlva jöhet a vacsi. – miután befejezte, elindult mindenki a saját szobája felé.
Booth és Brennan eleinte nem is tudták, mit is mondhatnának a még furcsább helyzetről, így némán közelítették meg a vendég szobát. Amint beléptek lenyűgözte őket a látvány, tudták, hogy Hodgins szemtelenül gazdag, dehogy ennyire figyel a szobák berendezésére is, nagyon meglepte őket. Mediterrán jellegű volt, afrikai szobrok, bútorok, na és a melegszínek piros és nap sárga keveredése a festésben, csak úgy sugározta nyári hangulatot:
-         Tessék egy darabka nyár a hideg télben! – jegyezte meg Booth.
-         Igen! Le merném fogadni, hogy a berendezéshez volt némi köze Angelanak is. – fűzte hozzá Temperance.
-         Figyi, ha gondolod alszok én a földön, hogy ne legyen kényelmetlen neked. – ajánlotta fel az első megoldást a férfi, ami eszébe jutott.
-         Miért lenne kényelmetlen? – kérdezett vissza Brennan, minden gondolkodás nélkül, ami újbóli piruláshoz vezetett. – Arra értettem, hogy sem neked sem a hátadnak nem lenne jó megoldás a földön aludni. – próbálva kijavítani magát.
-         Okééé. – válaszolta Booth, bár most nem Tempi újbóli pirulása járt a fejében egészen más.
Brennan elkezdte kipakolni ruháit, de Seeley meg sem mozdult, csak állt és nézte a körülötte pakolászó nőt, le sem vette róla a szemét egy perce re sem. „ Jó ég, együtt töltjük az éjszakákat, még ha nem is úgy, mintha együtt lennénk, de akkor is, ez borzasztó kihívás lesz nekem. Nem érhetek hozzá, nem vehetem a karjaimban, ha rosszat álmodik vagy, ha csak fázik. Nem adhatok neki jó éjt csókot…Wáá meg fogok őrülni…és mi lesz, ha véletlenszerűen hozzám?! Mit tegyek?!” – ábrándozásából Bones térítette vissza a valóságba.
-         Hahó! Brennan hívja Booth-t? Itt vagy?
-         Ja, mi? Szóltál?
-         Jó ideje kérdezem, hogy nem-e akarsz kipakolni, lassan mennünk kellene vacsorázni. – jegyezte meg Brennan. Sejtette, hogy nem véletlen a férfi „kikapcsolása”, majdnem biztos is volt benne, hogy ő lehetett ennek az oka.
Booth úgy tett, mintha nem vette volna fel Temperance kérdő tekintetét gyorsan bedobálta a szekrénybe a holmiijait, majd elindultak. Az ajtónál ismételten egyszerre érintették meg a kilincset, ami újból pillanatnyi zavarhoz vezetett, de most már a férfi nem hagyta szó nélkül.
-         Úgy látszik ma folyton egymásba esünk! – mondta ezt sármos mosolyával.
-         Igen úgy tűnik! – csak ennyit tudott mondani Tempi nehogy megint lehessen rajta látni mennyire zavarba jött.
Cam eközben segített Angelanak megteríteni, s közben kicsit kipuhatolózni a rájuk váró programokat, főként, hogy mit eszelt ki kedvenc párjuknak.

-         És mondd Angela, mit terveltél ki dupla B párosunknak?
-         Dupla B? –kérdezett vissza Angela.
-         Tudod, kódolva Booth és Brennan, nehogy az ifjú pszichológusunk itt is analizálja őket.
-         Én nem szoktam, mindig analizálni. – jelentette ki kaján mosollyal arcán akkor érkező Sweets.
-         Jó, rendben, csak olyan női beszélgetés lett volna, habár segíthetsz te is a kis pszichó bigyóddal. – kacsintott rá Angela.
-         Mire készül akkor a dupla B párosunkkal szemben? Mert arra már rájöttem, hogy nem véletlen a szoba beosztás, pláne, hogy a mellettem lévő szoba még üres. – jegyezte meg Sweets.
-         Elég sok mindennel készültem! Többek közt a szoba osztás volt az első. A másik egy régi közép iskolai játék üvegezés vagy a Twister. Melyik legyen? – tette fel a kérdés Agela.
-         Twister, egyértelmű. – vágta rá Camille.
-         Üvegezés. – hangzott a másik válasz.
-         Akkor most melyik? – kérdezett vissza Angela.
-         Twister ennél közelebb sosem kerültek még egymáshoz, vagy csak mi nem tudunk róla. Indokolta válaszát Cam.
-         Jó legyen, engedek, most én. De holnap jöhet a kérdés dömping. – jelentette ki Sweets, hisz nála jobban senki nem tudja feltenni úgy a kérdéseket, hogy ne a szerelmi témához lyukadjanak ki. 

2011. november 17., csütörtök

Tudnálak ölelni még 6


Brennan nem tudta mit tegyen, dühös volt még a férfire, de abban biztos volt, hogy nem akarja elveszíteni a férfit: aki a megnyugvást, biztonságot jelentette számára… Nem tudta mi lenne a helyes vagy hogyan is önthetné mondatokba a fejében kavargó szavakat. Barátnője szerint, néha elég egyetlen szó is érzelmünk kifejezésére, de ezt a lépését racionális gondolkodása képtelen volt elfogadni, akár hogy is küzdött vele. Egy darabig, csak nézte társát, aki az ajtóban állva várta válaszát, de nem volt semmi… Így Booth „Igennek” vette válaszát, majd csendesen elindult ki a nő irodájából.
Temperance megijedt, hogy most végleg elszúrt mindent, ami élete boldogságát jelentette, ezért kiszaladt, majd elkapta a férfi karját és visszahúzta a szobába, maga mögött az ajtót bezárva.
-          Tévedtem, mikor azt mondtam, hogy időre van szükségem. – törte meg a csendet végül.
-          Ezt most, hogy érted?  - érdeklődött Booth.
Mire végig futattak ezek a gondolatok a fejében, ajtóban várakozó társa elment, azt hitte, hogy most már mindennek vége kettejük közt. Szemeivel keresni kezdte az iroda átlátszó falain, de nem találta sehol. Megtörten zuhant, a kanapéjára zuhanva, majd sírni kezdett úgy érezte elszúrt mindent: kaptak egy új lehetőséget, hogy tisztázzák a kettejük közti feszültséget, de ő elrontotta, racionális gondolkodása és makacssága miatt. Engedhetett volna Boohnak, pedig ő tudta, hogy van esélye még kettejüknek, de mégis hagyta elmenni szó nélkül…
Magányos sírásában, barátnője zavarta meg, aki meglepődve rohant be az irodába:
-          Édesem, mi történt? Booth Azt mondta Camnek, hogy holnap felmondd és kérjen neked új, megbízható társat? – faggatta a történtekről.
-          Nem érted Angela, elszúrtam mindent, az én hibám volt, hogy el akar menni. – kiabálta sírva.
-          Mi? Ezt most nem értem. Nyugodj meg, rendbe jön minden. – próbálva megnyugtatni feldúlt barátnőjét.
-          Ő megpróbálta megbeszélni a konfliktusunkat, bevallotta, hogy szeret, megcsókolt, de én ellöktem magamtól, és nem tudom miért. Hozzá vágtam, hogy már nem tudom, akarok-e még itt dolgozni, aztán szó – szót követett, végül azt monda, hogy mondjam a szemébe, hogy nem szeretem, mert, ha így van ő kisétál az életemből és Dr. Saroyannal kér nekem másik társat. Nem tudtam, mit tegyek, mire, kimondhattam volna, hogy ne menjen el, addigra eltűnt.  –sírt továbbra is Brennan.
-          Még, nem vesztettél semmit, Seeley haza ment ott még el tudod érni, hogy megbeszéljétek a félreértéseteket. – vetette fel újabb remek ötletét.
-          Nem hinném, hogy meghallgat. – válaszolt, kicsit nyugodtabban.
-          Honnan veszed?! El sem bírod hinni mióta szeret téged, pont ő nem adna még egy esélyt neked?! Na öltözz gyorsan és menj utána! Ez nem kérés volt, baráti parancs! – mondta mosolyogva Angela, miközben átnyújtotta kabátkát barátnőjének. Temperance letörölte könnyeit, majd elcsukló hangon ennyit mondott:
-          Nem tudom, mi lenne velem nélküled! Örülök, hogy ilyen jó barátnőm vagy… - majd elrohant…

Olyan gyorsan száguldozott az utcákon autójával, mintha életéért kellett volna küzdenie egy autós üldözésben. Az sem érdekelt, hány szabályt szegett meg, csak egy cél lebegett szeme előtt: mégpedig az, hogy rendbe hozza a dolgokat a élete szerelmével. Hamar odaért a férfi lakásához, bár neki ez akkor óráknak tűn. Sietve keresett egy parkolóhelyet, majd futva elindult a lakás felé.
Megérkezett, tétován állt az ajtó előtt, keze a csengő előtt volt, készenlétben, majd csengetett, de nem volt semmi válasz. Újból csengetett és kopogtatott... De nem kapott választ, nem várta, hogy kinyíljon az ajtó, így belekezdett:

-          Booth, hallgas meg kérlek! Nem hagyhatod ott az F.B.I, Jeffersont és többieket, főleg nem engem. Hibáztam, mikor hagytalak elmenni, pedig tudtam, mit kellett volna mondanom vagy tennem: Szeretlek és, csak is ez számít. Nyisd ki kérlek. – kérlelte Temperance könnyes szemekkel. Újból csendbe burkolózott a lépcsőház, majd hirtelen egy kezet érzett vállán, lassan hátrafordult, meglepve vette észre, hogy Booth állt vele szemben.
-          Bones?! Jól vagy? – kérdezte szintén meglepett férfi.
-          Nem, beszélnünk kell és meg fogsz hallgatni. – utasította a férfit, sosem volt még ennyire magabiztos és akaratos, mint most. Seeley beinvitálta lakásába társát, Brennan meg sem várta, hogy leüljenek a nappaliban rögtön bele kezdett:
-          Ne kérdezd, mert én sem értem! Abba viszont, biztos vagyok, féltem, hogy elveszítelek és ezt nem akarom. De a munkámban tényleg szükségem van egy kis időre, hogy távol kerüljek az irodától és az itteni gondoktól. Túlságosan felőrölt az itt történt dolgok. Bár ez most mellékes…
-          Hova akarsz ezzel kilyukadni? – kérdezte aggodalommal szemében a férfi.
-          Még mindig mérges vagyok rád, azért amiket az utóbbi két napban mondtál vagy csináltál, mégis mindezek ellenére, képtelen lennélek elengedni. – válaszolt szemét lesütve Bones.
-          Akkor ez most azt jelenti, hogy megpróbáljuk? – kérdezte halvány mosollyal arcán.
-          Igen…- hangzott a halk válasz, amibe teljesen belepirult. – Szeretném megpróbálni, megígérem, hogy próbálok változni, kicsit lazább lenni és elfogadni, mindazt, ami a szerelemmel jár, még, ha szerintem, nem is olyan racionális. De úgy érzem, ha most ezt nem tenném vagy tettem volna meg, akkor azt életem végéig bánnám. – próbálva viszonozni a férfi mosolyát.
-          Nézd én, nem azért akarok veled lenni, hogy Te megváltozz!!! Én olyannak szeretlek, amilyen vagy céltudatos, okos, csinos nőt, akihez a racionális kis bigyói járnak én vállalom a kockázatot. – tette hozzá gyorsan Booth. – Azt viszont, tényleg őszintén sajnálom, hogy megbántottalak, semmiért sem akarnék neked ártani, mert amit én megígérek, azt be is tartom, tudod jól.
-          Tudom és tisztában is vagyok ezzel,de akkor este nagyon rosszul esett.
-          Néha nehéz tartani a helyes irányt, van úgy, hogy nem érdekel a veszély, ha egy számomra fontos személynek baja eshet. Volt az életemben sok olyan dolog, amire nem vagyok túl büszke, de mégis meg kellett tennem, úgy látszik ezt a történetet is ehhez, kell csatolnom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondoltam komolyan az ajtóban mondottakat, de abban is benne volt, hogy nem bántanálak többé és nem szakítanálak el a barátaidtól. – fordította komolyra a beszélgetést a férfi.
-          Viszont én sem hagytam volna, hogy itt hagy az F.B.I-t. Úgy látszik az is közös bennünk, hogy szükségünk van egy kis szabadságra távol a munkától. Látszik rajtad néha, hogy te sem bírod, már a folytonos kerékvágást. – majd, a férfira nézett várva válaszát, aki nem mondott semmit, csak megölelte.
-          Örülök, hogy sikerült megbeszélnünk mindent. Ugye tudod, hogy ez volt az első komolyabb veszekedésünk? – kérdezte mosolyogva Bones.
-          Igen tudom és ígérem, hogy nem lesz több ilyen. – válaszolta szintén mosolyogva Booth.
-          De most, megyek, biztos szeretnéd kipihenni magad. – bontakozott ki a férfi öleléséből.
-          Nem akarsz még egy vitát? – kérdezte huncut mosollyal arcán a férfi.
-          Miért is?- kérdezett vissza meglepődve Tempi.
-          Egy ilyen viharos békülés után nem hagyhatom, hogy elmenj. – válaszolt huncut mosollyal arcán. Persze Brennan egyből vette, mire céloz társa, nem mondott semmit, csak vissza sétált a vágytól égő szerelméhez, majd megcsókolta…

Ez éppen elég volt ahhoz, hogy levessék hosszú évek elfojtott vágyait, hosszú csók csatába kezdtek, majd így közelítették meg a férfi hálóját. Úgy érzeték magukat, mint két fiatal, akiknek ez lett volna az első, szívük egyre hevesebben vert, tüdejük szinte mindent magába akart szippantani. A legelső pillanattól kezdve érezték, hogy ez igazán különleges lesz, ha meg történik velük. Egyszerűen nem bírtak és nem is akartak ellenállni a további csábításnak! Brennan szinte letépte Boothról a pólót, és karjával a férfi csípőjét szorította. Ahogy forró bőrük összeért, mint a tűzijáték, apró szikrák pattantak fel, és a tűztől vérük is forró lett. Nem akartak mást, csak érezni egymást egészen. Mire egy pillanatra feleszmélhettek volna, már az ágyban kötöttek ki. Mindketten élvezték a perceket, mélyen és hosszan, érezték egymás testét, minden kis eldugott részletét és remegését. Minden várakozásuk és feszültségük egyszeriben elolvadt, elfojtotta őket az érzékek tengerében. S ebben a tökéletes pillanatban, a kéj legszebb pillanatában halk sóhajként hagyta el Booth száját az egyetlen szó, ami szíve legmélyéről fakad: SZERETEK!
Reggel boldogan ébredtek egymás karjaiban, még mindig nem tudták elhinni, hogy mindez megtörtént velük.
- Tudtad, hogy nincs jobb a kibékülős szexnél?! - kérdezte huncut mosollyal arcán Brennan.
- Persze, hogy tudtam, de lehetne ismétlés közkívánatra is... - vágta rá minden gondolkodás nélkül Booth...

The End



2011. november 9., szerda

News


Élve vagy halva /Tudnálak ölelni még 6.



-         Sziasztok! – köszöntötte barátait mélán az ügynök, majd helyet foglalt Brennan asztala szélén.
-         Örülünk, hogy jól vagy! – fűzte hozzá köszönés nélkül Camille.
-         Mi volt a kihallgatáson? – érdeklődött Angela.
-         Nem sok minden, el kellett mondanom a fejleményeket, és hogy mi – miért történt. Jennaról is kérdezősködtek, majd azt mondták, valószínű, hogy meg kell jelennem a főnökségnél is. – fejezte be a férfi.
-         De miért? – faggatta tovább Cammille.
-         Nem lett volna szabad részt vennem, ennek az „ügynek” a felderítésében, mivel szabály ellenes. Érintettként, lehet, hogy kitehetnek az F.B.I.-tól is, ha a főnökség illetve a bíró úgy dönt, hogy személyes érzelmeim miatt végeztem Shanel. – válaszolt a Booth ökölbe szorított kézzel.
-         Miért érzem úgy, hogy az utóbbi mondattal te magad is egyet értesz?! – szaladt ki a kérdés Angela száján, bár megszokták tőle, hogy mindig őszinte, de azért egy röpke pillanatra megfagyott a levegő az irodában.
-         Örülj neki, hogy nem voltál ilyen helyzetben, gyorsan kellet döntenem vagy az az őrült megöli Bonest, de azzal a „elborult” nővel lesz még miről elszámolni. – válaszolt kicsit emelkedett hangnemben az ügynök.
-         Ha jól tudom végül a rendőrök elkapták a városban, tehát nincs szabad lábon, akkor mi a fenét akarsz tőle. Elég bűntudata lesz a bátyja halála miatt,nem kéne hogy te is még letámadd. -  szállt vitába vele Ange. Camille tudta, hogy most már jobb lenne menniük és magukra hagyni a két érintetett.
-         Angela, azt hiszem mi még nem fejeztük be a az áldozat halálának rekonstrukcióháját! – szólt közbe Dr. Saroyan.
-         Igen, tényleg félbe hagytuk, hát mi most megyünk is! – azonnal vette a lapot Angela, így magukra hagyták a párt.
Booth egy ideg idegesen mászkált fel – alá az irodában, nem tudta, hogyan is kezdhetne bele mondandójában, még abban sem volt biztos most először, hogy Bones egyáltalán meghallgatja-e. Temperance  figyelte, társát és várt… várt, hogy valami elfogadható racionális választ kapjon a férfi tettére és arra mérhetetlen agresszióra, amit a raktárban látottt rajta. Végül nem bírta tovább:
-         Mondasz is valamit vagy továbbra is itt fogsz bosszantani  a járkálásoddal! Amúgy is pihennem kellene! – törte meg a csendet Brennan.
-         Ne hogy már te legyél ideges! – förmedt rá a férfi. – Megmentettem az életedet és ez a hála érte?
-         Egy szóval sem mondtam, hogy nem vagyok hálás érte, megoldottam volna anélkül is, hogy lelövöd Shane-t. – üvöltötte Bones.
-         Mégis, hogy! Ne röhögtess, nem volt más lehetőségem se neked és pláne nem neked. Miért csinálsz úgy, mintha én is olyan gyilkos lennék, mint akiket kihallgatunk? – kérdezett vissza Seeley.
-         Nem, ezt én nem mondtam, ne fogasd ki a szavaimat. Nem vagy gyilkos, de nagyon félelmetes voltál, ahogy kinéztél akkor. Borzasztó volt látni azt az agresszivitás és elszántságot amivel lelőtted őt. Olyan volt, mintha… - majd itt elhallgatott hirtelen Temperance.
-         Mondd ki milyen volt! – utasított a férfi.
-         Mintha minden érzelem nélkül ölted meg azt a férfit. – válaszolt csendese a nő. Booth teljesen meglepődött az elhangzottakon, nem mondott semmit, csak elkezdett közelíteni a nő felé, majd óvatosan a falhoz szorította.

-         Most mit csinálsz? – kérdezte aggodalommal a hangjában Bones.
-         Azt mondta, hogy minden érzelem nélkül képes voltam megölni azt az embert?! Talán igazad van iránta semmit nem éreztem, még szánalmat sem. De borzasztóan féltem, még, ha te nem is láttad rajtam. Ugyan ezt megtettem volna Parkerért vagy bárki másért, aki ennyire fontos nekem, mit Te. Tudom, hogy mérges vagy rám, mert az éjjel közepén eltűntem, pedig te segíteni akartál, de nem akartalak bajba sodorni…
-         Látod, hogy nem sikerül elkerülni a bajt. Valahol mégis hiba került a számításodba. – vágta hozzá a nő.
-         Igen, hibáztam bevallom, talán azt volt az egyetlen hibám, hogy megpróbáltalak figyelmeztetni téged, hogy meg akarnak ölni, hogy engem zsaroljanak. Hidd el, hogy nem így akartam, ki akartalak ebből hagyni, azt hittem sikerülni fog. De akkor igaza volt a kiképzőmnek: nem lehet túl sok érzelemmel végig csinálni egy ügyet úgy, hogy ne hibázz valahol.
-         Igen ezt elmondat, féltél, hogy elveszítesz… - de nem tudta befejezni Brennan a mondandóját.
-         Ne szakíts félbe kérlek, az nem csak egy érzelem volt, hogy féltem, hogy elveszítelek több volt a mögött. Régóta szeretlek, eleinte még magamnak is féltem bevallani, de egyre erősebb lett ez az érzés és nem tudtam mit tenni ellene. Nem akartam megmondani attól tartottam, hogy terepen nem lennék képes úgy dolgozni veled, mint azelőtt, hogy valami bajod essen. De nem bírtam már tovább halogatni. Szeretlek!!! – majd azzal megcsókolta Brennan, aki meglepettségtől nem tudta mit tegyen, majd óvatosan eltolta magától a férfit.
-         Ne, ne csináld ezt kérlek! – próbálva kitérni a férfi elől, aki nem engedte.
-         Miért? Mi baj? – kérdezte aggodalommal szemében Booth.
-         Nekem ez így nem fog menni. Mikor eltűntél nagyon megbántottál! Megígérted, hogy sohasem fogsz,csak úgy magamra hagyni vagy hátatfordítani nekem. Bármi is történjen, mi mindig ott leszünk egymásnak, mert ilyenek a jó társak, és barátok. – folytatta, majd kilépett a társai karjai körül.
-         De nem érted, hogy már nekem nem elég a barátságod!? – próbálva meggyőzni a hevesen tiltakozó Temperancet.

-         Igenis értem, amit mondasz. Amikor leléptél, próbáltalak kizárni a szívemből és szimpla munkatársként tekintenem rád. Azt hittem, hogy veled sikerül, majd egy új életet kezdeni, amiben számíthatunk egymásra és én is ledobhatom magamról ezt az elérhetetlennek tűnő álcát. Sőt, még az is megfordult a fejemben, hogy egyáltalán akarok-e még itt dolgozni veled. Túl sok minden volt, ami teljesen összezavart. Sosem volt még benn ennyire nagy káosz, mint az elmúlt két napban. Hiába keresem rá a racionálisabbnál – racionálisabb magyarázatokat rá nem megy. Nekem időre van szükségem. – válaszolt Brennan.
-         Időre? Azt, mondd meg, hogy szeretsz-e, mert, ha nem akkor kisétálok azon az ajtón és megbeszélem Cammel, hogy keressen neked másik társat, inkább én megyek el, te fontosabb vagy nekik mint, én. – kérdezte valamivel nyugodtabb hangnemben  Booth az előbbieknél.
-         De nem mondtam,hogy…. – majd elhallgatott Brennan.