Tudnálak ölelni még 6

Brennan nem tudta mit tegyen, dühös volt még a férfire, de abban biztos volt, hogy nem akarja elveszíteni a férfit: aki a megnyugvást, biztonságot jelentette számára… Nem tudta mi lenne a helyes vagy hogyan is önthetné mondatokba a fejében kavargó szavakat. Barátnője szerint, néha elég egyetlen szó is érzelmünk kifejezésére, de ezt a lépését racionális gondolkodása képtelen volt elfogadni, akár hogy is küzdött vele. Egy darabig, csak nézte társát, aki az ajtóban állva várta válaszát, de nem volt semmi… Így Booth „Igennek” vette válaszát, majd csendesen elindult ki a nő irodájából.

Temperance megijedt, hogy most végleg elszúrt mindent, ami élete boldogságát jelentette, ezért kiszaladt, majd elkapta a férfi karját és visszahúzta a szobába, maga mögött az ajtót bezárva.

-          Tévedtem, mikor azt mondtam, hogy időre van szükségem. – törte meg a csendet végül.

-          Ezt most, hogy érted?  - érdeklődött Booth.

Mire végig futattak ezek a gondolatok a fejében, ajtóban várakozó társa elment, azt hitte, hogy most már mindennek vége kettejük közt. Szemeivel keresni kezdte az iroda átlátszó falain, de nem találta sehol. Megtörten zuhant, a kanapéjára zuhanva, majd sírni kezdett úgy érezte elszúrt mindent: kaptak egy új lehetőséget, hogy tisztázzák a kettejük közti feszültséget, de ő elrontotta, racionális gondolkodása és makacssága miatt. Engedhetett volna Boohnak, pedig ő tudta, hogy van esélye még kettejüknek, de mégis hagyta elmenni szó nélkül…

Magányos sírásában, barátnője zavarta meg, aki meglepődve rohant be az irodába:

-          Édesem, mi történt? Booth Azt mondta Camnek, hogy holnap felmondd és kérjen neked új, megbízható társat? – faggatta a történtekről.

-          Nem érted Angela, elszúrtam mindent, az én hibám volt, hogy el akar menni. – kiabálta sírva.

-          Mi? Ezt most nem értem. Nyugodj meg, rendbe jön minden. – próbálva megnyugtatni feldúlt barátnőjét.

-          Ő megpróbálta megbeszélni a konfliktusunkat, bevallotta, hogy szeret, megcsókolt, de én ellöktem magamtól, és nem tudom miért. Hozzá vágtam, hogy már nem tudom, akarok-e még itt dolgozni, aztán szó – szót követett, végül azt monda, hogy mondjam a szemébe, hogy nem szeretem, mert, ha így van ő kisétál az életemből és Dr. Saroyannal kér nekem másik társat. Nem tudtam, mit tegyek, mire, kimondhattam volna, hogy ne menjen el, addigra eltűnt.  –sírt továbbra is Brennan.

-          Még, nem vesztettél semmit, Seeley haza ment ott még el tudod érni, hogy megbeszéljétek a félreértéseteket. – vetette fel újabb remek ötletét.

-          Nem hinném, hogy meghallgat. – válaszolt, kicsit nyugodtabban.

-          Honnan veszed?! El sem bírod hinni mióta szeret téged, pont ő nem adna még egy esélyt neked?! Na öltözz gyorsan és menj utána! Ez nem kérés volt, baráti parancs! – mondta mosolyogva Angela, miközben átnyújtotta kabátkát barátnőjének. Temperance letörölte könnyeit, majd elcsukló hangon ennyit mondott:

-          Nem tudom, mi lenne velem nélküled! Örülök, hogy ilyen jó barátnőm vagy… - majd elrohant…

Olyan gyorsan száguldozott az utcákon autójával, mintha életéért kellett volna küzdenie egy autós üldözésben. Az sem érdekelt, hány szabályt szegett meg, csak egy cél lebegett szeme előtt: mégpedig az, hogy rendbe hozza a dolgokat a élete szerelmével. Hamar odaért a férfi lakásához, bár neki ez akkor óráknak tűn. Sietve keresett egy parkolóhelyet, majd futva elindult a lakás felé.

Megérkezett, tétován állt az ajtó előtt, keze a csengő előtt volt, készenlétben, majd csengetett, de nem volt semmi válasz. Újból csengetett és kopogtatott... De nem kapott választ, nem várta, hogy kinyíljon az ajtó, így belekezdett:

-          Booth, hallgas meg kérlek! Nem hagyhatod ott az F.B.I, Jeffersont és többieket, főleg nem engem. Hibáztam, mikor hagytalak elmenni, pedig tudtam, mit kellett volna mondanom vagy tennem: Szeretlek és, csak is ez számít. Nyisd ki kérlek. – kérlelte Temperance könnyes szemekkel. Újból csendbe burkolózott a lépcsőház, majd hirtelen egy kezet érzett vállán, lassan hátrafordult, meglepve vette észre, hogy Booth állt vele szemben.

-          Bones?! Jól vagy? – kérdezte szintén meglepett férfi.

-          Nem, beszélnünk kell és meg fogsz hallgatni. – utasította a férfit, sosem volt még ennyire magabiztos és akaratos, mint most. Seeley beinvitálta lakásába társát, Brennan meg sem várta, hogy leüljenek a nappaliban rögtön bele kezdett:

-          Ne kérdezd, mert én sem értem! Abba viszont, biztos vagyok, féltem, hogy elveszítelek és ezt nem akarom. De a munkámban tényleg szükségem van egy kis időre, hogy távol kerüljek az irodától és az itteni gondoktól. Túlságosan felőrölt az itt történt dolgok. Bár ez most mellékes…

-          Hova akarsz ezzel kilyukadni? – kérdezte aggodalommal szemében a férfi.

-          Még mindig mérges vagyok rád, azért amiket az utóbbi két napban mondtál vagy csináltál, mégis mindezek ellenére, képtelen lennélek elengedni. – válaszolt szemét lesütve Bones.

-          Akkor ez most azt jelenti, hogy megpróbáljuk? – kérdezte halvány mosollyal arcán.

-          Igen…- hangzott a halk válasz, amibe teljesen belepirult. – Szeretném megpróbálni, megígérem, hogy próbálok változni, kicsit lazább lenni és elfogadni, mindazt, ami a szerelemmel jár, még, ha szerintem, nem is olyan racionális. De úgy érzem, ha most ezt nem tenném vagy tettem volna meg, akkor azt életem végéig bánnám. – próbálva viszonozni a férfi mosolyát.

-          Nézd én, nem azért akarok veled lenni, hogy Te megváltozz!!! Én olyannak szeretlek, amilyen vagy céltudatos, okos, csinos nőt, akihez a racionális kis bigyói járnak én vállalom a kockázatot. – tette hozzá gyorsan Booth. – Azt viszont, tényleg őszintén sajnálom, hogy megbántottalak, semmiért sem akarnék neked ártani, mert amit én megígérek, azt be is tartom, tudod jól.

-          Tudom és tisztában is vagyok ezzel,de akkor este nagyon rosszul esett.

-          Néha nehéz tartani a helyes irányt, van úgy, hogy nem érdekel a veszély, ha egy számomra fontos személynek baja eshet. Volt az életemben sok olyan dolog, amire nem vagyok túl büszke, de mégis meg kellett tennem, úgy látszik ezt a történetet is ehhez, kell csatolnom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondoltam komolyan az ajtóban mondottakat, de abban is benne volt, hogy nem bántanálak többé és nem szakítanálak el a barátaidtól. – fordította komolyra a beszélgetést a férfi.

-          Viszont én sem hagytam volna, hogy itt hagy az F.B.I-t. Úgy látszik az is közös bennünk, hogy szükségünk van egy kis szabadságra távol a munkától. Látszik rajtad néha, hogy te sem bírod, már a folytonos kerékvágást. – majd, a férfira nézett várva válaszát, aki nem mondott semmit, csak megölelte.

-          Örülök, hogy sikerült megbeszélnünk mindent. Ugye tudod, hogy ez volt az első komolyabb veszekedésünk? – kérdezte mosolyogva Bones.

-          Igen tudom és ígérem, hogy nem lesz több ilyen. – válaszolta szintén mosolyogva Booth.

-          De most, megyek, biztos szeretnéd kipihenni magad. – bontakozott ki a férfi öleléséből.

-          Nem akarsz még egy vitát? – kérdezte huncut mosollyal arcán a férfi.

-          Miért is?- kérdezett vissza meglepődve Tempi.

-          Egy ilyen viharos békülés után nem hagyhatom, hogy elmenj. – válaszolt huncut mosollyal arcán. Persze Brennan egyből vette, mire céloz társa, nem mondott semmit, csak vissza sétált a vágytól égő szerelméhez, majd megcsókolta…

Ez éppen elég volt ahhoz, hogy levessék hosszú évek elfojtott vágyait, hosszú csók csatába kezdtek, majd így közelítették meg a férfi hálóját. Úgy érzeték magukat, mint két fiatal, akiknek ez lett volna az első, szívük egyre hevesebben vert, tüdejük szinte mindent magába akart szippantani. A legelső pillanattól kezdve érezték, hogy ez igazán különleges lesz, ha meg történik velük. Egyszerűen nem bírtak és nem is akartak ellenállni a további csábításnak! Brennan szinte letépte Boothról a pólót, és karjával a férfi csípőjét szorította. Ahogy forró bőrük összeért, mint a tűzijáték, apró szikrák pattantak fel, és a tűztől vérük is forró lett. Nem akartak mást, csak érezni egymást egészen. Mire egy pillanatra feleszmélhettek volna, már az ágyban kötöttek ki. Mindketten élvezték a perceket, mélyen és hosszan, érezték egymás testét, minden kis eldugott részletét és remegését. Minden várakozásuk és feszültségük egyszeriben elolvadt, elfojtotta őket az érzékek tengerében. S ebben a tökéletes pillanatban, a kéj legszebb pillanatában halk sóhajként hagyta el Booth száját az egyetlen szó, ami szíve legmélyéről fakad: SZERETEK!

Reggel boldogan ébredtek egymás karjaiban, még mindig nem tudták elhinni, hogy mindez megtörtént velük.
- Tudtad, hogy nincs jobb a kibékülős szexnél?! - kérdezte huncut mosollyal arcán Brennan.
- Persze, hogy tudtam, de lehetne ismétlés közkívánatra is... - vágta rá minden gondolkodás nélkül Booth...

The End