Temperancet reggel nyomasztó csend ébresztette, semmi zaj nem hallatszott a konyhából, de még a vendégszobából sem. Azt hitte, hogy társa még alszik, de amint az órájára pillantott érezte, hogy valami, nincs rendben Booth már ilyenkor rég túl van első kávéján és rendszerint, nagy lárma közepette tud elkészülni. Gyorsan magára kapta köntösét és átsiettet a szobába, ahogy benyitott meglepve vette észre, hogy az ágy érintetlen volt, pont úgy volt elrendezve minden, ahogy ő tegnap este hagyta. Nem tudta elhinnie, hogy társa, csak úgy otthagyta főleg az éjszaka közepén. Nem volt ideje tovább gondolkodnia, hogy miért történt mind ez, hisz már, így is késében volt. Felöltözött, majd elindult a Jefferson intézetbe. Az épületben úgy vágott végig mindenen és mindenkin, minntha semmi nem számítana, kollégái köszönését sem fogadta, sőt még főnöke Camille mellett is szótlanul ment tovább, aki a döbbente nézte a feldúlt nőt…….
„Újra itt, ez a nap sem lesz más, mint a többi teszem amit tennem kell, mint egy gépezet, amibe betáplálták a napi kötelességet. Csak csinálom, néha tűröm szótlanul, hogy oly sok mindenkit néha hidegen, hagyhat egy névtelen áldozat. Mégis most először merül fel bennem, miért is nem járom újra a világot és foglalkozom mással. Boothnak igaza volt legalább ebben, nem lehet ezt a szakmát úgy csinálni, hogy ne szakadnánk ki egy kicsit ebből a kerékvágásból. Túl kemény és durva esetekkel foglalkozom, amit még, ha nem is ismerek be mindig engem is megtör. Hiába ez a felöltött kemény külső, ami megtévesztésnek tökéletesen szolgál, de nem bírom ezt tovább tettetni, kezd teherré válni olykor. Most, hogy levehetném ezt az álarcot, nincs itt az akire igazán számíthatnék, megvédene a bajban, majd megnyugvást találnék a karjaiban, hogy újra belevessem magam a munkámban. De nincs itt, cserben hagyott az ígéretével: „Soha nem foglak bántani vagy magadra hagyni, mindig veled leszek akár mi történik!” - mindig ezt mondta nekem, mégis cserben hagyott. Elment a problémái elől és tőlem is, pedig tudja, hogy mi ketten megoldottuk volna, ha engedné, hogy segítsek. De, ha ő ilyen könnyedén ki tudott sétálni az életemből, talán engednem kellene elmenni a szívemből is. Ismét olyasmi után vágyakoztam, ami nem lehetett az enyém, átléptek rajtam. Mégis miért gyötör tovább a tudat, hogy meg kellene keresnem és elmondani neki az érzéseimet?! Miért húz a szívem hozzá? Miért nem lehetek nélküle boldogabb? Mi köt hozzá ennyire, hogy alig várjam, hogy lássam vagy csak a hangját halljam? Nem értek semmit, sosem volt még bennem ennyi kérdés egy férfit illetően sem, hiába annak a ténynek, hogy nem hiszek a szerelemben, hisz az, csak egy pillanatnyi érzés, és most is bebizonyosodott, hogy nem tarthat örökké. – ekkor egy könnycsepp gördült le arcán, amit újabb és újabb csepp követett.
Igyekezet elfojtani a sírást, de nem sikerült a feltörekvő érzelmek és a benne levő feszültség nem engedték, túl sok volt neki egyszerre. Hirtelen kopogásra lett figyelmes, majd meghallotta Angela hangját, próbálta letörölni a könnyeit, de késő volt. Barátnője észrevette, hogy, valami nincs rendben Brennannel. Közelebb, ment, majd az irodában lévő kanapéhoz invitálta, majd a zsebkendőt is oda készítette neki, valahol érezte, hogy szüksége lesz még rá Tempinek.
- Mondd édesem mi baj? – kérdezte lágy hangon Angela.
- Booth! – vágta rá dühösen. – Ő az oka mindennek.
- Mi mindennek?! Elmondod, hogy mi történt? – faggatta tovább a nő.
- Tegnap baleste volt, ami az ő hibájából történt, fel vittem hozzám, hogy figyeljek rá, mivel nem volt túl jól és az orvos is megkért rá. – kezdett bele Temperance.
- Jézusom, baleste? – vágott közbe kétségbe esetten Angela.
- Igen, nem volt túl súlyos, pár törött bordával és zúzódással megúszta. De nem ez a lényeg. Nálam rágyújtott, elvettem tőle a cigarettát, majd veszekedni kezdtünk. Tegnap üvöltött velem először úgy, mint a kihallgató szobában a gyilkosokkal. Sosem kiabált velem azelőtt, miután próbáltam neki elmondani, hogy az ő állapotában nem jó dohányozni a fejemhez vágta: „Szerencse, hogy nem vagy a feleségem!” Kiabált velem, majd megsértett, próbált utána bocsánatot kérni, arra hivatkozva, hogy a fenyegetések és mérges kígyó kiakasztotta, mivel ezek már több napja így zajlanak. – válaszolt, majd letörölte arcát a könnyektől.
- Szóval a titokzatos nő, már nem először fenyegeti meg és küld rejtélyes „ajándékot” neki? Miért nem szólt erről? – kíváncsiskodott barátnője.
- Nem érdekel, most már, azt hittem, hogy számíthatunk egymásra a bajban és soha nem fordulunk egymás ellen, de látod mi lett a vége. Tegnap éjjel szó nélkül lelépett, otthagyott. Ezzel sikerült elérnie, hogy kizárjam a szívemből,de még az életemből is. Amint visszajön megmondom neki, hogy keressen magának új társat. Nem akarok tovább itt dolgozni, vele meg pláne nem. – dühöngött tovább Bones.
- Nem tartom ezt jó ötletnek. Mi lenne, ha megbeszélnétek újra a történteket. Több év áll mögöttetek, nem igaz, hogy ilyen könnyen hagyod elveszni. Tempi ez nem te vagy, nem az én barátnőm. Mindig is küzdöttél azért amit szeretnél, soha nem adtad fel. Mi történt, hogy erre jutottál? – kérdezte aggódva.
- Tudod, most érzem, hogy belefáradtam ebbe a folytonos harcolásba. Gyerekkén küzdenem kellet a magánnyal, ahogy a szüleim elhagytak minket Russal, majd küzdenem kellett, hogy elismerjék a szakmai tudásom. Egész eddig életemben harcolnom kellet valamiért és most belefáradtam. Szeretnék végre elmenni innen, úgy érzem ez a sok munka és halál eset kezdi felőrölni az életem. Nem megy ez így nekem tovább… - majd újra sírni kezdett.
Angela meg volt lepődve barátnőjén sosem látta még ennyire meggyötörve és feladva mindent. Megnyugtassa zokogó Temperancet szorosan megölelte. Pár perc után sikerül megnyugodni Brennanek, mikor megcsörrent a telefonja….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése