Brennan épp a munkáját készült befejezni, hogy elindulhasson Boothoz, hogy megnézze mi van vele. Csendesen pakolgatta az asztalán szanaszét heverő tárgyakat – papírokat, amit munkavégzése közben halmozott fel. Mindig pedáns rendet hagyott maga után, sosem kedvelte az összevisszaságot, szerette tudni, másnap, hogy az előző nap aktáit, feljegyzéseit hova tette, ha netán kérték tőle. Pakolgatásában Camile szakította félbe:
- Lassan 9 óra és te még itt vagy? Azt hittem, csak én vagyok ilyen éjjeli bagoly. – kérdezte mosolyogva.
- Áh, már régen végeztem, csak szeretek rendet hagyni magam után. – bár Temperance cseppet sem volt, olyan mosolygós kedvében, mint Dr. Saroyan. Nagyon bosszantotta, hogy nem tud semmit a hőn szeretett társáról.
- Seeley, hol van, úgy tudtam, mindig együtt mentek, de most nem látom sehol? – érdeklődött a férfi kiléte felöl. – ekkor megcsörrent Brennan telefonja.
- Itt Dr. Temperance Brennan beszél… - kezdett bele a telefon beszélgetésbe, ahogy hallgatta a vonal végén lévő férfi hangját, egyre fehérebb lett arca, úgy érezte lábaiból kezd kiszállni az erő, ezért gyorsan leült asztala szélére. Amint letette telefonját, gyorsan kabátja után nyúlt, megfeledkezve kolléganőjéről.
- Dr. Brennan valami baj van?- kérdezte aggódva Saroyan.
- Igen, Booth…. Boothnak autó balesete volt, bent van a központi kórházban, azonnal oda kell mennem. – válaszolt, szemét lesütve ekkor egy könnycsepp gördült le arcán, borzasztó érzés fogta el, hirtelen tele lett kételyekkel, „mi van, ha súllyosak a sérülései?!” –bár próbálta elhessegetni gondolatait, több kevesebb sikerrel…
- Elkísérem, nem vezethet ilyen állapotban. – ajánlotta fel segítségét Camile, mivel látta, hogy Brennant teljesen letaglózta a hír……
Kórházban:
Két idegességtől feszült nő sietve rohamozta meg a kórház recepciósát, aki azonnal útbaigazította őket. Egészen a kórteremig kísérte őket, ahonnan Dr. Manning jött ki, kórlappal a kezében.
- Jó estét doktor úr! Seeley Boothhoz jöttünk. Hogy van? – kérdezte aggodalommal szemében Temperance.
- Ön bizonyára Dr. Brennan. Booth ügynök, telefonjában az ön nevét találtuk meg vész esetén értesítendőnek.
- Igen, én vagyok. Mondja mi van vele?
- Szerencséje volt a barátjuknak, hogy be volt kötve, különben, már nem lenne köztünk. – jegyezte meg csendesen az utóbbi szavakat az orvos. – Könnyed sérülésekkel megúszta a féktelen száguldozását, pár zúzódás és két törött borda. Bent tartanánk éjszakára további megfigyeléseknek, de a páciens nagyon makacs, így saját felelősségére távozhat, mivel nem tudjuk jobb belátásra bírni.
- Hála égnek! Most hol van? Beszélhetek vele? – aggodalmaskodott Brennan.
- Lehet vele beszélni, bár igen agresszívnak tűnik, valósznüleg a baleset okozta stressz miatt. – ezután elköszönt tőlük az orvos, majd beengette Temperace-t……
- Booth, mi történt veled? Hogy lehettél ilyen felelőtlen? – támadta le kérdéseivel.
- Ne kezd te is kérlek. Arra emlékszem, hogy elindultam a városból, majd… hirtelen kinyílt a légzsák, ezután elvesztettem az uralmam kocsim felett utána se kép, se hang. Itt tértem, magamhoz, de már megyek is nem maradok itt. – majd kabátjáért nyúlt, de hirtelen mozdulat következtében vissza esett az ágy szélére.
- Nem mész te, egyedül sehova sem. Velem jössz és ne ellenkezz, nem maradhatsz ilyen állapotban egyedül. – azzal elindultak Bones lakása felé…….
Amint beléptek a lakásba Bootht megcsapta az az egyedi illat, amit már oly sokszor érzett, mikor Bonesnál járt. Temperance elment, hogy előkészítse neki a vendég szobát, majd egy forró teát. A férfi egy ideig fel –alá járkált a lakásban, hiába kedvelte a társa lakását, még sem tudott megnyugodni, így hát a kabátjában elrejtett doboz után nyúlt, majd kiment az erkélyre.
Temperancet megdöbbentette a látvány, hogy Seeley-t nem találta nappalijában, majd egy lágy fuvallat csapta meg karját. Észrevette, hogy nyitva van az erkélyajtó:
- Booth itt vagy? – kérdezte, majd kilépett az ajtón. Amint kilépett meglepő látvány fogadta. – Ugye most rosszul látok?
- Ezt most miért kérdezed? – nézett a meglepett nőre a férfi.
- Azt a helyedben eldobnám, a te állapotodban nem tesz jót neked. – kezdett bele Brennan. – Add ide kérlek.
- Jaj, ne csináld már, ne légy ennyire merev, ez csak cigi. Ettől nagyobb bajom úgy sem lehet. – vágta rá ingerülten Booth.
- Mit ne csináljak? Elhoztalak magamhoz, hogy vigyázzak rá, bár úgy néz ki, hogy tudatosan akarod tönkre tenni magad. Mi van veled? – majd kikapta kezéből a cigarettát s elbobta.
- Ez most mire volt jó? – förmedt rá az ügynök.
- Nem hagyom, hogy kicsináld magad. Most pedig menj be, nem az erkélyen fogok erről vitát nyitni.
- Bent vagyunk, mit akarsz még a fejemhez vágni? Hm?! – folytatva tovább a vitát Seeley.
- Ha elmondanád, hogy mi történt veled, hogy így megváltoztál, tudnék segíteni. Egyébként is hova tűntél el délután? – kérdezősködött tovább idegesen Brennan.
- Az ne érdekeljen. Nem vagy te a feleségem, hogy be kelljen számolnom minden lépésemről. – kiabálta Booth. – Ekkor érezte, hogy túl lőtt célon, mert Bones hátat fordított neki, majd könny cseppek hullottak szeméből. Booth tudta, hogy nagyon megbántotta társát, ezért óvatosan mögé lépett és megpróbálta megölelni:
- Kérlek, hagyj békén! Talán mégis jobb lenne, ha elmennél. – mondta elcsukló hangon.
- Bocsáss meg túl lőttem a célon, nem akartalak megbántani. – sajnálkozott a férfi. – Segíteni akartál én hülye megsértelek, pedig nem érdemled meg. Sosem tudnálak bántani, csak tudod, valami nincs rendben mostanában. Két- három napja kapok fenyegető maileket, nem tulajdonítottam komoly jelentőséget nekik egészen addig, míg nem történtek ezek a furcsaságok… - majd leült a kanapéra, mivel nem bírt tovább állni, ekkor Bones letörölte könnyeit, majd megfordult és leült a férfival szemben. – Erre jött, ma az a kígyós dolog is.
- De Booth, te szoktad mindig a fejemhez vágni, hogy a társak mindent megbeszélnek, mivel bízhatunk egymásban. Neked ennyit érne a bizalmam? – kérdezett vissza Bones.
- Nem, erről szó sincs, ugyan úgy bízok benned, mint 7 évvel ezelőtt. Délután el kellett, mennem, nem bírtam volna tovább ott maradni… – viszont most először hazudott a Temperancenak, nem mondta el, hogy Jennara gondolt, Lehet kicsit túlzásba estem a száguldozással, na de ki ne bírná ki egy sportkocsiban, hogy ne lépjen oda egy kicsit – próbálva mosolyt csalni a nő arcára, de nem így lett – elindultam ki a városból és akkor valamiért kinyílt a légzsák a többit már tudod. – fejezte be végül Booth, majd kérdően Bonesra nézett. Nő nem tudta, mit is mondhatna neki, hisz az előbb hozzá vágott sértő szavak, még mindig ott csengtek fülében. Nehezére esett, most bármilyen arcot is vágni, hisz pont társától nem várta volna el, hogy valaha is így megfogja bántani, de végül erőt vett magán és válaszolt:
- Van úgy, hogy néha nem elég az, hogy egyedül próbáljuk megoldani a fennálló problémát, ezért is kell félretenni büszkeséget és hagyni, hogy a barátaid segítsenek, jelen esetben én. Épp te mondtad, hogy mi ketten legyőzhetetlen párosok vagyunk és most mégis, átléptél a mi szabályunkon, már ha mondhatom így. – hosszasan folytatták beszélgetésüket és a férfi is próbálta helyre tenni az általa okozott csalódást szerelmében. Éjfél közeledtével, nyugovóra tértek, hogy kipihenhessék a nap fáradalmait. Ahogy kialudtak a fények a lakásban és már több zajt sem hallottak a másik szobájában, egy valaki mégsem az alvás mellett döntött. Csendesen össze szedte ruháját, kabátja után nyúlt, majd halk léptekkel elindult a szobájából, nappaliban tétován megállt körbe nézett, majd egy a polcon heverő képre vettette figyelmét, amin ketten voltak, oda ment, hogy jobban szemügyre vegye. Ez a kép az első sikeres ügyük megoldását követően készült. Nézte pár percig, majd egy sóhaj közepette elhagyta a lakást….
hova a fenébe megy már megint ez a makacs ember?!?!miért csinálja ezt??és mi az,hogy rágyújtott????!
VálaszTörlésegyébként ügyesen írsz és már nagyon de nagyon várom a folytatást!!!! :D remélem hamar jön!