Keserédes Boldogág Part 4.

KeserEdes Boldogsag Part. 4

Negyedórás próbálkozás után sikerült újraéleszteni a férfit. Bár, már az orvosok nem hittek benne,de mégis sikerült. Brennan és a többiek a másik elkülönítőből figyelték a történteket. Bones, nem tudott megnyugodni, hiába próbálta barátnője vigasztalni vagy pihenésre bírni.

Az éjszaka folyamán, még háromszor állt, meg az ügynök szíve, mivel egyre jobban hatalmasodott el a szervezetében a vírus. Temperance idegei nem bírták tovább elkezdett zokogni, végül a sírás és a kimerültség álomba szenderítette.

Reggel hat óra körül, nagy sürgés- forgásra ébredt, megérkezett az ellenszer. A doktorok azonnal beadták injekciót, abban a pillanatban hatásosnak tűnt. Láza is csökkeni kezdett és a köhögése is csillapodott, már fel tudott ülni anélkül, hogy újabb köhögési roham jött volna rá. A társaság végre fellélegezhetett, egy kicsit, úgy tűnt túl van az életveszélyen és végre bemehettek hozzá, már védőruha nélkül is.

-         Jó látni, hogy már van egy kis színed, nem vagy más olyan falfehér. – jegyezte meg Camile.

-         Igyekszem javulni, bár már most haza mennék, elég volt ebből a kékségből, szoliba nincsen ennyi ultra ibolya fény. – próbálva megnevettetni a táraságot.

-         Azt máris észre lehet venni, hogy a szarkasztikus humora, ugyanolyan, mint pár nappal ezelőtt. – mondta Sweets.

-         Bones hol van? – kérdezte aggódva, az ügynök, majd a többiek távolabb léptek az ügynök ágyától és akkor megpillanthatta társát.

-         Most magatokra hagyunk, egy kicsit. Elmegyünk reggeliért, hozunk nektek is valamit. – mondta Angela, aki észrevette, hogy szükségük van egy kis időre, hogy kettesben lehessenek.

Miután a többiek távozta, váratlan csend szállt a szobára. Brennan bizonytalan volt abban, hogy Booth hallotta-e tegnap éjjeli vallomását. Az ügynök igen is tisztába volt azzal, amit a társa fülébe súgott, de akkor abban a percben nem tudta, hogy felhozza –e a történteket.

-         Köszönöm, hogy itt voltál velem, sokat jelentett nekem. Ne érts félre a többieknek is örültem, de tudod, hogy benned bízok a legjobban és te vagy az akire igazán számíthatok, most már. – mondta komor arccal, eszébe jutott Jared elvesztése.

-         Társad, és a legjobb barátod vagyok… - kicsit nehezen mondta ki a „barát” szót, mivel már rég nem úgy tekintett a férfira. – ez a minimum, hogy megteszem érted.   Hogy érzed magad?

-         Most, hogy megkaptam az ellenszert jobban. Bár az orvosok szerint, maradtak szövődmények, amik egy – két hét alatt fognak teljesen felszívódni és a sportot is hanyagolnom kell, mivel a tüdőmet támadta meg ez a nyavalya, ami állítólag a sok köhögés miatt megsérült, szal kell egy kis idő még felépülök.- válaszolt Booth.

-         Ha minden leleted jól alakul, akkor két nap múlva elhagyhatod az elkülönítőt.

-         Itt leszel, ha haza engednek?!- nyúlt a nő keze után, aki távozni készült.

-         Persze! – válaszolt egy mosoly kíséretében, majd elindult a szobából.

A maradék két nap lassan telt a lábadozó ügynöknek, de látogatókból nem volt hiány. Mindig volt vele valaki, aki szóval tartotta, csak éjszakára maradt társaság nélkül, mivel az orvosok nem engedték, hogy maradjanak a barátai, azzal az indokkal, hogy nemsokára láthatja őket. Végre eljött Booth számára a „nagy nap” elhagyhatta az elkülönítő kórtermet, meglepve vette észre, hogy társa helyett Sweets fogadta a bejáratnál.

-         Hol van Bones! – követelte társát a férfi.

-         Nem, tudott eljönni, Dr. Saroyan berendelte. – válaszolt lesütött szemmel.

-         Ne hazudj, Cam nem tenne ilyet. Hol a társam? Érzem, hogy valami nincs rendben. – dühöngött Booth.

-         Sajnálom! Megkértek rá, hogy ne mondjam el, tekintettel arra, hogy most gyógyuló félben van. – mondta zavarodottan az ifjú pszichológus.

-         Nem kell a mellé duma, mondd el az igazat, mert nem lesz jó vége… - mondta ingerülten.

-         Az igazság, az, hogy Dr.Brennant, ma hajnalban elrabolták újra a maffia vezérek.

-         Ezt miért akartátok eltitkolni előlem, azonnal a helyszínre kell mennem. – ekkor elindult, hogy megkeresse az autója kulcsát, majd látta, hogy Sweets meghátrált. – Mit nem mondtál még el?

-         Hagytak egy üzenetet, amiben leírták, hogy nem lesz semmi váltság díj, semmi egyezkedés a Dr. nőt megölik, csak a hullájáról kapunk információt. –

Booth nem válaszolt semmit, a pszichológushoz vágta táskáját, majd el kezdett rohanni autója felé. Viszont megfeledkezett, az orvosok intelmeiről, miszerint, nem lehet futnia, vagy egyéb megerőltető sportot csinálni a betegsége miatt. A mellkasához kapott, mivel a futás miatt nehezen kapott levegőt, de elért az autójához, majd az intézet felé hajtott…

Feldúltan rontott be Camille irodájába, majd kérdőre vonta.

-         Mégis, hogy képzelted, hogy kihagysz Bones elrablásából?!

-         Én, csak megakartalak kímélni, nehogy újra ágynak ess, már a magán nyomozók dolgoznak az elrabláson. – próbálva megvédeni magát.

-         Magán nyomozók, azok is olyan kockák, mint… - itt elharapta a mondat végét.

-         Mint mi? – kérdezett vissza kissé ingerülten Cam. – Ugye ezt te sem gondoltad komolyan! Mi mindent megteszünk, hogy élve visszakapjuk Dr.Brennant.

-         De ez nem elég! Add ide a bizonyítékokat és az aktát. – követelőzött a férfi.

Mivel Camille nem akart tovább rontani a helyzeten átadta neki a tárgyakat és az aktát. Booth amint kézhez kapta őket, újból beült kocsijába, majd elindult a Royal Dinnerbe, hogy távol legyen munkatársaitól és át tudja tanulmányozni a dokumentumokat.

A maffia által küldött levél után Leto és Kors felbukkanási helyeit kezdte le olvasni, mire a végére ért hosszas gondolkodás után kezdte látni az összefüggéseket a két ember tartózkodását illetően. Ekkor a telefonja után nyúlt, majd tárcsázni akarta Camillet, akkor a hívás listában öccse nevével találkozott, nem volt még alkalma kitörölni a nevet a telefonjából, de nem is akarta, nagyon hiányzott neki, annak ellenére, hogy az utóbbi időben nem töltöttek sok időt együtt, most mikor szüksége lett volna rá, már nem hívhatta. Végül tárcsázta Saroyant.

- Rájöttem, hogy hol rejtegethetik Bonest! Küldj erősítést, a három hónapja lebontásra váró Grand motelhez, ott van a törzshelyük a rohadékoknak. – kinyomta a telefont, meg sem várva a nő választ. Újból kocsijához rohant, majd padlógázzal, a motel felé sietett. Mire megérkezett az erősítés a bejárat előtt várta. A kommandósok vezetője, közölte vele a tényeket, hogy hány ember van az épületben, kiknek vannak fegyvereik a főnökök is bent vannak, de kellene egy csali, akire mind felkapják a fejüket….

Közben az épületben.

-         Nem hittük, volna, hogy a társa lesz olyan hülye, hogy maga helyett bontsa ki az ajándékunk. – mondta nevetve Kors.

-         Booth, bármit megtenne értem, amint megtudja, hogy maguknál vagyok… megfog találni. – kiabálta a nő.

-         Az biztos, hogy megfog találni, de már nem élve. – mondta gúnyos mosollyal arcán Leto.  –Hogy végezzünk vele? – kérdezte.

-         Nem is tudom, annyi a lehetőség, mégis oly kevés az idő. Lehetne leszámolás jellegű, véletlen baleset vagy öngyilkosság?! Áh inkább mégse legyen a leszámolás. Egy lövés a torkára, hogy lassú halál legyen, ha már a kérésünkre nem volt hajlandó lekopni az ügyünkről, aztán ha vége, akkor a hátára égethetnénk valami üzenetet a balek pasijának, hogy tűnjön el a képből. – válaszolt Kors.

-         Csak lassan a testel, ki a balek? – rontott be Booth a bejáraton.

-         Nézd már, a pióca ügynök is itt van. Társa addig emlegette, hogy megjelent. – mondta ördögi kacaj közepedte Leto.

-         Ennyire együtt akartok meghalni, hát legyen. – mondta Kors, majd fegyverét az ügynökre szegezte, ekkor a kommandósok lecsaptak a maffia vezérekre és embereikre. Booth odarohant megijedt társához, minden erejét bevetve széttépte a bilincseket, majd térdére esett, hisza betegsége újból közbe szólt a rohanásának.

-         Jól vagy? – kérdezte aggodalommal a szemében Booth.

-         Igen. –válaszolt könnyekkel teli szemében a nő. – Nem lett volna szabad kockáztatni az életed, az orvosok is megmondták, hogy tilos kapkodnod.

-         Ahogy te mondtad nekem, ez a minimum, hogy megteszem érted. – mondta mosollyal az arcán.

Az nap este, hogy a nagy ijedtséget kiverjék fejükből elmentek a kedvenc bárjukba ünnepelni. Boldogak voltak, hogy egyik munkatársuknak, barátjuknak sem esett komolyabb baja és Booth is gyógyuló félben van. Nem győzték átbeszélni a történteket, sok mindent megéltek, mióta együtt dolgoztak, de ilyen nehéz megpróbáltatásra nem volt példa. Ugyanakkor várták „szerelmes párjuk” bejelentését is, hogy bevallották érzelmeiket egymásnak, hisz az előzőnapok eseményei nagy hatással voltak mind kettőjükre. Látták miként gyötrődnek a másik hiánya miatt, vagy mit meg nem tesznek a másikért. De valahogy ez a beismerés váratott magára. Csendesen ültek egymás mellet, iszogattak, mikor magukra lettek hagyva egészen, addig, míg meg nem jelent egy szőke nő a láthatáron, aki lerohanta Booth.

-         Szia, te itt? Jó újra látni. – köszöntötte Natali, majd félrehívta beszélgetni a férfit.

Szemmel láthatón jól elvoltak egymás társaságában és feltűnően sokat mosolygott, nevetgélt az ügynök. Persze ez a momentum ugyanúgy meglepte Angelat, mint Temperancet. Barátnője gyorsan oda is ment a lányhoz.

-         Édesem, csak nincs valami baj? – bár tudta, jól, hogy mi lesz a válasz.

-         Nem, nincs. –vágta rá morcosan és egyben szomorúan Tempi.

-         Látom, hogy bánt téged, hogy mással látod Booth.

-         Én nem vagyok féltékeny, nem érdekel… - majd elhallgatott

-         Volt, már alkalmatok beszélni a kórteremben elhangzottakról? –érdeklődött Ange.

-         Mikor elmondtam neki, hogy szeretem? – kérdezett vissza Brennan.

-         Igen.

-         Nem tudom, hogy hallotta-e, akkor állt meg a szíve, kevés annak az esélye, hogy bármit is észlelt volna abból, amit mondtam. – válaszolt, majd egy könnycsepp gördült le arcán.

-         Az is lehet, hogy épp ő maga sem tudja, hogy mondja el neked, mit érez, reménykedni kell benne. Néha ott találsz reményre, ahol a legkevésbé várod. Elég nehéz ügyön vagytok túl, ő majdnem meghalt, téged meg megakartak ölni, ez nem kis apróság. Tudod, mindig ijesztő dolog megnyitni valakinek a szíved, de ha sikerül az csodálatos érzés. Ne zárkózz el előle, már csak egy karnyújtásnyira vagytok egymásnak. – mondta Angela.

-         Nem, nem hinném. – majd kabátja után nyúlt és elrohant. Barátnője értetlenül ült, mind addig, míg észre nem vette, hogy Booth, Natalival csókolózik…..

Folytatása következik...