Keserédes Boldogság Part 8.

Keserédes Boldogság Part 8.

Booth odarohant Brennanhez, megnézte a pulzusát, amit alig tudott kitapintani, majd óvatosan megrázta a nőt, aki felébredt.

-         Booth, mit csinálsz itt? – kérdezte kicsit kábultan.

-         Nem fontos, mi történt veled? – kérdezte aggódva a férfi.

-         Semmi komoly, csak bevettem egy –két szem altatót, mivel minden zajra felébredtem. – válaszolt csendesen Temperance.

-         Gyere, elmegyünk egyet levegőzni, kapd össze magad. – parancsolt rá a férfi.

-         Hova akarsz vinni? Jól vagyok nincs semmi bajom Booth! – ellenkezett a nő.

-         Nem számít, nem hagyhatlak így magadra, ki tudja mennyi altatót vettél be. – majd társára segítette kabátját s elindultak az ügynök kocsija felé.

 Csendesen vonultak egymás mellett, ami még az autóban töltött idő alatt is tartós volt. Booth igen is tudta, hogy mit akar, úgy vélte, hogy hagy egy kis időt Bonesnak míg feleszmél az altató hatása alól. Brennan viszont nem értette miért volt olyan ideges társa, hisz nem esett baja a gyógyszertől. Ugyanakkor nem hagyta nyugodni sem a gondolat, hogy vajon hova mehetnek az éjszaka kellős közepén.

Lassan a várost is elhagyták, mire egy elhagyatottnak tűnő tisztáshoz értek, majd Booth leállította a kocsi motorját.

-         Hogy vagy? – kérdezte nyugodtabb hangvételbe az ügynök.

-         Jobban, bár nem értem, miért lettél ideges egy-két pirulától. – válaszolt Brennan, miközben az ablakon nézett ki.

-         Féltettelek. Aggódtam, hogy valami történt veled. Volt egy rémálom veled, és ezután tudni akartam, hogy mindaz, ami álmomban megtörtént az nem a valóság volt.

-         Féltettél? Aggódtál? Tudod, nem értelek, lelépsz más nővel, s utána engem féltesz?! – ezután idegesen nyitotta ki a kocsi ajtaját, kirohant a semmibe. Booth rögtön utána rohant.

-         Mit vársz tőlem? Bármit megtennék érted, hogy bebizonyítsam, hogy hülye voltam mikor Natalival leléptem nem mondtam el neked, hogy szeretlek. Igen is hallottam, akkor a kórteremben, amit mondtál. Kérlek bocsáss meg! – mondta szomorúan a férfi.

-         Volt, amikor hittem benned, bennünk, hogy lehet valami, mind abból, amit együtt megéltünk, de most már… Én szerelmesnek hittem magam. Tényleg, mitől tudod ez olyan biztosra? – kérdezte könnyes szemmel Bones.

-         Talán abból, hogy ha vele vagy, igazán önmagadat adhatod, és őszintén, nem kell megjátszani azt ami még legkevésbé sem önmagad vagy. Képtelen vagy élni a másik nélkül, és szavakban is nehéz kifejezni azt, amit a szíved érez. Vagy amikor a többiek csak értetlenkednek, de te tudod, hogy összetartoztok. Amikor egész éjjel csak rá gondolsz, reggel pedig pihentebben ébredsz. És aztán úgy érzed, meg kell kapaszkodnod valamiben, nehogy elszállj hirtelen. Ez mind érzem, mikor veled vagyok, biztos vagyok benne, hogy te is… - majd minden további nélkül megcsókolta Bonest. A nő viszont megtorpant, annak ellenére, hogy élvezte a csókot.

-         Úgy lennék veled, úgy fognám a kezed, de nem tetszett amit láttam, aznap este, akkor összeomlott, minden bennem, egy kis világot kezdtem építeni kettőnk köré, de ez mind semmivé vált. Nem tudom, hogy adhatnék-e magunknak esélyt, félnék nehogy újra összetörd a szívem.

-         Rendben, ha ezt szeretnéd én elfogadom, bár baromira nem tudom megérteni, ha azt akarod, hogy legyünk külön. –mondta Booth, majd most először fordított hátat Brennanek. Bonesban ezernyi kérdés fordult meg a folytatást illetőleg, látta, hogy a férfi megbánta amit tett, mégis tartott az újabb csalódástól, ekkor odalépett az ügynök mögé, majd óvatosan maga elé fordította:

-         Valaki egyszer azt mondta nekem „nagy bátorság kell ahhoz, hogy szeress valakit és hagyd, hogy az viszontszeressen főleg, ha ismered a rossz dolgait, hibáit, de mégis inkább elmenekülsz.” Azután felmerül benned a kérdés, hogy azután lesz- e még egy olyan valaki akiért igazán érdemes küzdeni?! – mondta szemét lesütve Bones.

-         Nem értem, hova akarsz kilyukadni? – kérdezett vissza Booth.

-         Arra, hogy én ugyan úgy szeretlek, mielőtt Natalival volt a „kalandod” történtek ellenére, el akartalak felejteni, kiverni a fejemből, de nem ment. Egy dolog mégis visszatartott – tart, hogy újra elveszíthetlek, próbálok bízni, benned… - a férfi most először látott arra esélyt, hogy vissza szerezhesse szerelmét.

-         Hidd el bármit megtennék, hogy újra bízz bennem, én sem akarnálak újból elveszíteni. – mondta Booth.

-         Tudod, jó volt veled a interneten beszélgetni, bár kicsit meglepődtem, hogy te is szoktál közösségi oldalakra látogatni. – mondta halvány mosollyal az arcán Brennan.

-         Mit is mondjak! Nem vagyok net függő, csak miattad léptem be. Kicsit bíztam benne, hogy rám ismersz majd. – válaszolt sármos mosolyával.

-         Nem volt nehéz, nem észrevenni az írásodból, plusz a szóhasználatod. Ismerlek Booth lassan hét éve társak vagyunk.

-         Társak? – kérdezett vissza.

-         Miből gondoltad, hogy mosolyoddal leveszel a lábamról?! – majd megcsókolta a férfit.

-         Minden mása megoldásra számítottam, de erre nem. Megismételhetnénk. – vigyorgott az ügynök. 

Pár perccel később nevetgélve ültek egymás mellett, végre felszabadultan egymás társaságában, nosztalgiázva mennyi mindent megéltek együtt mióta együtt dolgoznak.

-         Azt hittem az első találkozásunkkor, mikor csókolóztunk, igazából nem is hittem, hogy együtt leszünk. – fordította komolyra a szót a férfi. – Látod, ebben is benne van a sors keze, ha hiszel benne ha nem. Sors is azt akart mint mi, hogy együtt legyünk. – mondta csendesen Booth.

-         Egyet kell értenem vele, hosszú idő telt el az első csókunk után, hogy eltudjuk viselni egymás egy légtérben. Szerencsére ez megváltozott, minden különbözőségünk ellenére is vonzzuk egymást. – válaszolt nevetve Tempi, majd megborzongott.

-         Fázol? Ha gondolod, hazavihetlek! – mondta Booth, miközben átölelte a nőt, gyengéden dörzsölni kezdte a karját, hogy ne fázzon.

-         Az jó lenne, már elég későre is jár.

Brennan lakásáig ugyanúgy folytatták a beszélgetést, még egy pillanatra sem hagyták abba, nehogy kimaradjon valami a nosztalgikus hangulatukból. Hamar visszatértek a városba, szerelmes pár szerint túlságosan is hamar. Miután megérkeztek a nő lakásához, percekig csak nézték egymást, vallomásaik után cseppet sem akartak elszakadni egymástól, nagyon jól érezték magukat békülésük után. Bones habozott ugyan úgy, mint Booth nem tudták, hogyan folytassák tovább az éjszakát. Az ügynök már készült, hogy elköszönjön szerelmétől, mikor Brennan végső elhatározásra jutott.

-         Lenne kedved feljönni meginni valamit? – kérdezte huncut mosollyal arcán.

-         Ha neked nem gond, miért ne. – sietve leparkolt, majd kéz a kézben sétáltak fel Temperance lakásáig.

Miután felértek, épp, hogy becsukták maguk mögött az ajtót, úgy vettettek véget mindenféle gátlásaiknak heves csókok közepedte közelítették meg a nő hálószobáját. Vad és szenvedélyes csókcsatájuknak az ágy vetett véget, mivel nem vették észre, így mind a ketten az ágyon landoltak, Seeley szerencséjére Bones rá esett.

-         Így még jobb! – mondta kaján vigyorral arcán.

-         Miért is? – nézett rá furcsán Tempi.

-         Lehet el sem hiszed, de nem bírok betelni a látványoddal, olyan rég vártam erre a perce, hogy a karjaimban tarthassalak. Ne kelljenek hülye indokok, szituációk, hogy megöleljelek vagy megpuszilhassalak. Az utóbbi időben nehezemre esett megjátszani a bűnözők előtt, hogy mi együtt vagyunk, mivel nem tudtam  mit érzel, de ennek vége…

-         Akkor ezzel nem csak én voltam így. – majd folytatták csókjukat, már semmiért sem akarták volna elengedni a másikat.

Hosszú és nehéz időszakokon mentek keresztül, míg egymáséi lehettek, annak ellenére, hogy titokban mégis mindig erre vártak, csak épp vagy az egyiküknek nem volt alkalmas, vagy a másiknak, vagy épp féltek belépni azon az ajtón, amit már egyszer kitártak. Ajkaik mohón tapintották másikét újabb és újabb csókot keresve. A férfi kidolgozott karjaiban Temperance karcsú törékeny teste az eddigieknél nagyobb biztonságban érezte magát, tudván, hogy ettől az éjjeltől kezdve, már nem válhatnak el egymástól. Reggel boldogan ébredtek egymás karjaiban, el sem hitték, hogy mindez megtörtént, ami csak legvadabb álmukban fordult elő.

-         Jó reggel! – köszöntötte Booth, miközben gyengéden simogatta Temperance, meztelen derekát, majd megcsókolta a nő nyakát, amire már teljesen felébredt.

-         Ez több mint, jó reggel, ez csodálatos volt. Végre úgy ébredhettem, amire mindig is vágytam veled. – mondta mosolyogva. – Mi lenne, ah kivennénk, még pár nap szabadságot, túl jó így nekünk, hogy dolgozzunk, megérdemlünk egy kis pihenést ketten. Legfeljebb holnap estére, meghívnánk a többieket vacsorázni, biztos izgulnak, mire jutottunk…

Másnap este a vacsorán közölték a kis csapattal a jó hírt, amire már mind nyugtalanul vártak. Pár hónap után felgyorsultak az események, kiderült, hogy a békülést követő éjszaka nem múlt el nyomtalanul, hisz Bones hasa gömbölyödni kezdett. Perszer Angela  kíséretében megkezdődtek a találgatások vajon fiú lesz vagy lány. Booth természetesen fiút szeretett volna, mint minden leendő apuka, ugyan akkor Temperance kislányt szeretne, de mindkettőjük számára az volt a fontos, hogy egészséges kisbaba legyen. Meg is kérték a szülész orvost, hogy ne mondjak meg a baba nemét, had legyen meglepetés számukra. Közös megegyezés alapján készítettek egy „családi albumot” amibe minden fontos momentumot meg fognak őrizni. Első képnek nem is választhattak volna mást, mint:

THE END