Wonderfull Life
Forró nyári reggelnek lehettek tanúi a Jefferson intézet dolgozói. Mindenki próbált valami könnyű és lenge ruházatot viselni, persze amit még a szabályzat is engedett. Bár még így is rettentő meleg volt az épületben, hiába ment a klíma maximális fokon, a munkájukat végző emberek ebből is alig éreztek valami hűset. Brennan és barátai épp az előző ügyben talált ismeretlen csontvázat pakolták át a gyűjtő dobozba, mikor Booth jelent meg a bonc asztalnál.
- Üdv agyasok! – köszöntésére, sok szúrós tekintetett kapott.
- Talán nem ez volt a megfelelő alkalom, hogy így köszönj! – szidta le Angela.
- Oké - oké bocsi! Jó napot mindenkinek! Így már jó lesz?! – javította ki magát az ügynök.
- Ha már nem tegeződünk…! Ez is megteszi. – válaszolt egy gúnyos mosoly kíséretében.
- Borzasztó meleg van! Nézd el, ha nem vagyunk túl vidámak. – csatlakozott Brennan a beszélgetésbe.
- Nekem mondod, kötelező öltönyben lennem és még a zakóm sem vehetem le. Ez az igazi szenvedés. – sajnáltatta magát Booth.
- Maradjunk annyiban. Hogy senki sem fázik. – zárta le Hodgins a kisebb összezördülést. Közben Camile érkezett meg a csapathoz.
- Szép napot! Szeretném közölni mindenkivel, hogy Péntek estére senki ne tervezzen estére magának programot.
- Mégis miért? – kérdezett vissza Sweets.
- Mivel ismét megrendezésre kerül a Július 4i függetlenégi est. – fejezte be az információ közlést Cam.
- Ez alatt valami zenés, táncos összejövetelt értesz kiöltözve?! – kérdezte Booth, miközben fancsali képet vágott.
- Igen, nem kell ennyire lelkesedni! A főnökség külön kiemelte, hogy ránk kimondottan számít, tehát kötelező a megjelenés. – fűzte hozzá Camile.
- Jó legyen, ott leszünk. – zárta le a beszélgetést Bren. Majd folytatták munkájukat. Miután bedobozolta az ismeretlen csontvázat, elindult, hogy elvigye Angela által elnevezett „pokol tornáca” helyre. Útközben az anonim csontokon gondolkodott – „ milyen borzasztó, hogy senkinek sem, hiányzik ez az elhunyt, még azt sem tudjuk, volt-e családja, barátai. De legalább, nekem vannak akikre számíthatok. Angela mindig megnyugtat, ha ideges vagyok vagy, ha csak egy baráti beszélgetésre vágyok. Hodgins is mindig megtalálja módját, hogy vidítson fel Camel az élen, és Booth…” – ekkor meghallotta a férfi hangját a háta mögött.
- Bones, végre, hogy megálltál! Már vagy 5 perce rohanok utánad. Csak nincs valami baj? – aggodalmaskodott a férfi.
- Ne haragudj, csak elgondolkodtam! – válaszolta semmitmondó arccal a nő.
- Min?
- Ezen az anonim csontvázon, hogy milyen irónikus is tud lenni a sors. Éled az életed, aztán egy nap gyilkosság áldozata leszel. Valaki rád talál, hiába derítik ki mi történt veled, de ott vagy név, családtagok, barátok nélkül. Majd bekerülsz egy dobozba és a raktárba a többi név nélküli ismeretlen mellé. – szomorodott el Bones.
Booth meglepődött, társa reagálásán, még sosem látta ilyen feldúltnak, mint most. Miután elhelyezték a felcímkézett dobozt, Bren elindult vissza az irodájába, arra lett figyelmes, hogy a férfi megragadja karját, óvatosan maga felé fordítja és megöleli. Temperancenek jól esett ez a gesztus, ami abban a percben nagy biztonságot jelentett számára.
- Ugye te sosem fogsz magamra hagyni vagy csalódást okozni? – kérdezte halk hangon.
- Megígérem, hogy mindig melletted leszek, akár mi történik veled leszek, de legfőbb képen itt… - majd Bones szívére mutatott. – A szív nem felejt. Tudom,te nem hiszel benne, de miattunk, tedd meg kérlek. – mosolyodott el a férfi.
- Rendben. – viszonozta mosolyát Brennan.
- Ha már így ketten vagyunk, megkérdezném, hogy lehetnék-e a párod Péntek este? Persze ha még nincs akkora társad. – kérdése során hevesen dobogott az ügynök szíve bár még maga sem tudta miért, még nem történt vele ilyen.
- Remekül hangzik! Úgy sem lett volna nagy kedvem egyedül menni. – válaszolt csendesen.
- Akkor nyolcra ott leszek a lakásod előtt. – majd elindultak a laborba. Ahogy visszaértek, munkájukra siettek, nem szerettek volna elmaradni bármiféle papírmunkával vagy adminisztrációval, hisz másnap este kötelező kikapcsolódáson kell részt venniük. Már – már a nap sugarai kezdtek nyugovóra térni, mikor Brennan irodájába, barátnője lépett be.
- Szia édesem. Te még dolgozol?
- Nem, már rég befejeztem, csak elgondolkodtam, milyen ruhát vegyek fel holnap, épp most akartalak hívni, nem-e segítenél.
- Tudod, hogy ha vásárlásról van szó rám számíthatsz, és nekem máris van egy ötletem amitől Booth álla is leesik.
- Nah jó Angela, nem lehetne mellőzni ezt a témát?! – tronfolta le barátnőjét.
- Máris gondoltam, hogy hárítani fogsz. Valahogy, ha szóba jön Booth, te nem válaszolsz, pedig totál bele vagy zúgva.
- Nem vagyok bele zúgva… - erre a mondatra teljesen elpirult.
-
A beszélgetés végeztével Angela lakása felé vették az irányt. Amint megérkeztek, Ange rögtön gardróbja felé rohant és kapásból kivette az első kezébe akadt ruha darabot. Ami egy gyönyörű tengerkék mintás koktél ruha volt, jobb oldalán ezüstözött nonfiguratív mintával, elején pedig egy sokat sejtető mély V alakú bevágással. Temperance hosszas ellenkezés után elfogadta a nem kis feltűnést keltő darabot. Aznap éjjel különös dolgokat álmodott Seeleyvel, amire az előtt sohasem volt példa. Mégis másnap reggel mosollyal az arcán ébredt, de álmát betudta annak, hogy biztos azért volt, amit Ange mondott neki tegnap. Aznap az irodában mindenkinek az esti programon járt az esze, szinte úgy kellet kizökkenteni magukat a folytonos ábrándozásból, hogy a munkájukra koncentráljanak. Bár kicsit feltűnő volt, hogy Boothnak nem volt semmi dolga, hisz egyfolytában a labor körül ólálkodott, ami Hodginsnak fel is tűnt.
- Egy kérdés! Csak nem elvesztettél valamit vagy valakit? – kérdezte gúnyos musollyal.
- Hogy mondod! Bocs nem figyeltem.
- Mondom Brennant keresed?
- Áh,dehogy. Honnan veszed?
- Mindig, csak akkor töltesz itt nálunk kockáknál annyi időt, ha őt keresed. Ennyit már én is észre veszek.
- Átlátsz rajtam. Igen őt keresem, vagy is nem tudom. Megakarom lepni valami különlegessel az este.
- Áh Booth ügynök és romantika?! – mosolyodott el a tudós.
- Rossz embernél próbálkozol ilyen szöveggel! – próbálva dühösen nézni.
- Nézd egy csokor virág, édesség vagy egy ékszer leveszi a lábukról a nőket.
- De ő nem akár ki… - válaszolt az ügynök.
- Ki, nem akár ki? – kérdezett vissza az akkor megérkező pszichológusuk.
- Semmi. – vágta rá, majd elviharzott.
- Valami rosszat mondtam? – kérdezett vissza Sweets.
- Nem segíthetek, csak annyit, hogy nő ügy. – majd mondata után távozott Hodgins a történtek után Seets értetlenül állt ott, semmit sem értve.
A délután, mondhatni hamar elszállt, aminek a csapat kimondottan örült főleg a lányok, hisz bőven jutott idő fodrászra, sminkelni vagy még kiválasztani a megfelelő ruhát. Persze ez a pasiknál rövidebb idő alatt megvolt, egy tökéletes öltöny, öt – tíz perc a fürdőben még a hajukat megcsinálták és máris lehetett menni partnerükért. Booth pontban nyolckor csengetett Brennan lakásán.
- Gyere be, még nem vagyok teljesen kész! – hangzott a válasz. Booth óvatosan kinyitotta az ajtót, mivel azt hitte, hogy társa a nappaliban öltözik, de nem így volt. Körbe nézett a már megszokott környezetben, hisz az elmúlt hét, majd nem minden estén itt kötöttek ki Bonesal. Hosszas járkálás után, megjelent Brennan a szobában, mikor a férfi észrevette, majd leesett az álla.
- Segítenél egy picit! Felhúznád hátul a cipzárt? – kérdezte gyengéd hangon.
- Hogyne ! – majd a nő mögé lépett és lehelet finoman felhúzta a cipzárt, nehogy megsértse a nő tökéletes bőrét. Persze ilyen közelségben nagyon is jól érezte Bones parfümjének illatát, ami teljesen megbolondította. „először a tökéletes látvány, kiengedett hullámos haj, piros szájfénytől csillogó ajkak, majd ez az illatfelhő. Hu mi lesz még itt?! „ ezek a gondolatok rohamozták meg. Ekkor eszébe jutott az apró ajándék doboz, ami öltönye zsebében várta, hogy új gazdája kezébe kerüljön.
- Várj egy percet! – törte meg a csendet végül a férfi. –Hoztam neked valami apróságot. – majd átnyújtotta a díszdobozt.
- De hát nincs is szülinapom! – mosolyodott el Brennan. – aztán hatalmas kíváncsisággal kinyitotta, meglepetésére ez ezüst nyaklánc volt az, aminek vékony szálai össze voltak fonva és közepén egy B betű lógott.
Az ügynök észrevette, hogy Brennan számára kezd terhessé válni az F.B.I főnök társasága, ezért odament, hogy elkérje táncolni.
- Köszi, hogy megmentettél. – hálálkodott Bones.
- Nincs mit, láttam, hogy elkezdett untatni a háborús sztorijaival, ami nem nagy szám. – próbálva megnevettetni társát.
- Iraki missziójába negyedjére kezdett bele, mikor odajöttél, tényleg fárasztó volt.
- Mi lenne, ha lelépnénk? – kérdezte huncut mosollyal az arcán Booth.
- Ne izgulj, tuti nem vesznek észre. Benne vagy?
- Benne. – még ha nem is mondta ki, de már kezdte unni az eseményt. Így hát felálltak az asztaltól, úgy tettek mintha a tánctérre mennének, majd hirtelen a vészkijárat felé fordultak és elkezdtek lerohanni a lépcsőn, az autóig meg sem álltak. Gyorsan beszálltak az autóba, majd hatalmas fékcsikorgatás közepedte száguldottak ki a parkolóházból. Brennanek fel sem tűnt, hogy nem is hozzá indultak el. Pár perc autózás után megérkeztek Seeley lakásához.
- Ugye nem bánod, hogy most hozzám jöttünk?
- Miért bánnám. Te sokkal érdekesebb program vagy, mint az a bál volt. – ekkor tudatosult benne, hogy amit gondolt ki is mondta. Booth erre elővette legsármosabb mosolyát, majd beinvitálta társát nappalijába. Eleinte némán ültek egymás mellett, úgy érezték magukat mint két fiatal kamasz az első nagy szerelemkor. Remegő gyomor, hirtelen pirulás, ha másik bókol vagy, ha csak véletlen szerűen hozzá ér. Booth tétovázott kicsit, meg akarta csókolni már régóta szeretett nőjét, de mégsem tette, mert félt, hogy a hirtelen lépéstől, megijesztené őt. Ekkor kint villámlani kezdett az ég és az eső is eleredt. Júliusban cseppet sem volt szokatlan, általában az ilyen hirtelen nyári záporok, amilyen hamar jönnek, olyan hamar is mennek.
- Gondolod itt maradhatsz éjszakára?! – kérdezte Booth, bár végig futott fejében az a verzió, ha netán haza szeretne menni Bones.
- Már így felajánlottad, akkor élnék a lehetőséggel. – mosolyodott el a nő.
- Ha meg akarsz szabadulni a ruhádtól, adhatok, valami kényelmesebbet.
- Azt megköszönném. Angela szerint igen mutatós darab, bár kicsit kényelmetlen.
- Meg kell hagyni, hogy nagyon jól áll rajtad, sőt ez a dekoltázs… – érezte, hogy megint átlépte saját határait ezért témát váltott. – Itt lesz ez a fehér pólóm, meg egy térdnadrágom, remélem jó lesz. – kacsintott a nőre.
- Tökéletes, akkor elmegyek, átöltözök a fürdőben. - majd elindult, a férfi percekig csak nézte, elment átöltözni ő is.
Amint visszatért látta, hogy még társa nincs ott ezért elment konyhájába, hogy kivegye a bekészített hideg söröket, majd letette őket a nappaliban az asztalra, várt, de Temperance még sehol nem volt, ezért lassan benyitott a fürdőbe, észrevette, hogy a lány lábújhegyre állva próbálja megigazítani a haját, ami átöltözés közbe kicsit összekuszálódott, majd elkezdte lemosni a számár feleslegessé váló sminket. A férfi percekig gyönyörködött benne, nem hitte, hogy láthatja így szerelmét. Csak állt, az ajtónak támaszkodva, figyelte a lányt mialatt lemosta a sminkjét és közben elcsodálkozott azon, hogy egyáltalán miért is sminkelte ki magát?! hisz anélkül is szép.
Ábrándozásából Tempi hangja térítette vissza a valóságba:
- Hahó Booth, kiengednél?
- Persze, persze, bocsi csak….szólni akartam, hogy van sör, ha kérsz. – próbált hárítani,de Bren pontosan tudta, miért is állt ott társa.
Miközben visszamentek a nappaliba eszébe jutott a liftes jelenet, mikor megfogta a kezét, szerette volna tudni a magyarázatot, hogy miért tette, de nem akart elsőként rákérdezni, nehogy elrontson valamit, hisz olyan jól alakulnak az esték kettejük közt.
- Tudom, nem szoktunk ilyenekről beszélni, de van valaki most a láthatáron? – kérdezte az ügynök miközben helyet foglaltak a kanapén.
- Jelenleg nincs, igazából egy – két hónapja nem volt pasi az életemben, úgy komolyabban. Lehet azért is, mert az új könyvem írása teljesen lefoglalt. Ha már így rákérdeztél, akkor én s kíváncsi lennék a te válaszodra. – nézett rá kékes szemeivel, amiben a férfi pár másodpercig elveszett.
- Nekem sem volt úgy komoly kapcsolatom, egy kalandot leszámítva, de nem volt, valami átütő siker. Most viszont más a helyzet. – zárta le mondandóját Seeley.
- Nem tudom, ezt most, hogy érted?! – kérdezett vissza. Booth úgy érezte kész felfedni érzéseit, ha már ennyire kíváncsi rá Bones, elmondja neki, de körvonalakba, hisz tudta, hogy könnyen rá fog jönni, hogy róla van szó.
- Mindenki keres valamit vagy valakit. Valamit, ami mindent teljessé tesz. Ezt a legkülönösebb helyeken találjuk meg; a szerelmünk szemében, a legmélyebb barátságokban, mások szavaiban… Mikor megtalálod ezt a különleges dolgot, repülni fogsz - szárnyak nélkül. Én ezt a valamit, a szerelemben találtam meg, nem is akárkiben, hiába annak a ténynek, hogy ellentétesek vagyunk, mégis a lehető legjobban kiegészítjük egymást és nekem más nem is számít. Boldognak érzem magam mikor, vele vagyok vagy megnevettethetem… - majd mellette ülő nőre nézett várva válaszát. Brennan értette, hogy róla lehet szó, így hát ő is hasonlóan próbálta meg bevallani érzéseit.
- Eleinte arra kerestem okokat, hogy ne szeress valakit, valószínűleg meg is találtam azokat; viszont néha meg kell adnunk magunkat és engedni, hogy a szívünk azt kapja amit megérdemel. Ezt tettem én is és rájöttem, hogy részemről nagy hiba volt elzárkózni ezektől az érzésektől, bár még nem sokat tudok róla, de igyekszem átadni magam ennek az érzésnek. Nem akartam megváltozni, de végül megtaláltam az okot, hogy mégis engedjek ennek a változásnak, egy új kezdetnek… - kisebb habozás után végül kijelentette - és ez az ok TE vagy. – majd lágyan a férfira nézett. Booth már nem mondott semmit, csak Brennan egyik rakoncátlan hajtincsét füle mögé helyezte, majd megcsókolta.
Csókjukban több évnyi visszafojtott érzelem szabadult fel, nehezen,de befejezték csókjukat, mivel nem győztek levegő után kapkodni. Egyikük sem hitte el, hogy végre itt vannak egymásnak és semmi rossz nem választhatja el őket egymástól.
- Ez valami elképesztő volt! – törte meg a csendet végül Brennan.
- Nekem mondod?! Idáig, csak elképzelni tudtam milyen is lehet veled, ha nincsennek akadályok, de az elképzeléseimet is felülmúlta. – mondta mosolyogva Booth.
- Áhh… szóval te is filózgattál rajta, nem csak én. Legvadabb álmomnál is jobb volt. – mondta pironkodva Tempi.
- Vajon mi lehetett az álmodban?! – nézett rá huncutul.
- Akarod kipróbálhatjuk, milyen, ha mind ez a valóságban történik meg, nem csak álmunkban. – Booth igen is jól értette a célzást, így hát gyengéden ölébe vette a lányt, majd forró csókok közepette közelítették meg a férfi hálóját. Amint beléptek a szobába az izgatottá vált, ügynök finoman letette szerelmét ágyára. Eleinte percekig csak nézték egymást, elveszve tekintetükben, nem törődve a kint egyre erősödő viharral.
-
- Hmm…nem is tudtam, hogy kis vadmacska is bujkál benned! - mondta mosolyogva Booth.
- Csak az kell, hogy ölelj át, hogy érezzelek, és te érezz engem ma éjszakán. – válaszolt gyengéden.
- Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nemcsak látlak és tudok rólad, de érezlek is. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerni akarom a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. – majd, hosszú idő után végre eggyé válhattak, nem tudták elhinni, hogy végre megtörtént, amire vágytak. Másnap reggel boldogan ébredtek egymás karjaiban….
The End
perfekt day... Gyönyörű volt imádtam... Még egyszer elolvasom, mert annyira jó!!! :)
VálaszTörlés